A miniszterelnök dolgozószobájában
Gyurcsány zárt körben egyeztetett az új tulajdonosi programról
Zárt körben egyeztetett az új tulajdonosi programról gazdasági-pénzügyi szakértőkkel, kamarai vezetőkkel, szakszervezetek és civil szervezetek képviselőivel Gyurcsány Ferenc pénteken parlamenti dolgozószobájában.
2008.02.23 09:24MTIGyurcsány Ferenc zártkörű egyeztetést tartott az új tulajdonosi programról gazdasági-pénzügyi szakértőkkel, kamarai vezetőkkel, szakszervezetek és civil szervezetek képviselőivel pénteken parlamenti dolgozószobájában – tudta meg a távirati iroda. A miniszterelnök nagyjából húsz ember előtt ismertette elképzeléseit.
Arról kezdeményezett párbeszédet, hogyan lehetne az új tulajdonosi programba minél több embert bevonni, akár ezen szervezetek kapcsolatrendszerét is felhasználva. A tervek szerint akár félmillió ember is jegyezhet a programban részvényt. Az MTI úgy tudja, a megbeszélésen részt vevők nyitottak voltak az új tulajdonosi program részleteinek további egyeztetésére, de minél előbb várják a konkrétumokat a kormány részéről. A számos technikai kérdés mellett a fő célok meghatározását szorgalmazták az elvégzendő munka kiindulópontjaként.
Gyurcsány Ferenc január 18-án országértékelő beszédében jelentette be, hogy a kormány új tulajdonosi programjában az állami cégekből vásárolhatnak tulajdont az állampolgárok, illetve a huzamosabb ideje Magyarországon élő európai uniós polgárok. A kormányfő azt is mondta, hogy a részletekről nyílt társadalmi vita lesz, így arról is, hogy a tulajdont szerzőknek részletfizetési, adókedvezményt, illetve árfolyamkedvezményt adjanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


