Ugyanaz az ember, ugyanaz az átverés?
Fidesz: Gyurcsány Ferenc ismét átveri az embereket
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc ismét átveri az embereket, hasonlóképpen, mint 2005-ben - tudatta a párt véleményét Fónagy János szerdán az MTI-vel azt követően, hogy a pénzügyminiszter bejelentette: az új tulajdonosi programot a konvergenciaprogram által megteremtett egyensúllyal összhangban kívánja megvalósítani.
2008.02.21 07:01MTI"Gyurcsány Ferenc 2005-ben kedvezményes földtulajdont ígért a magyar embereknek. Azóta egy talpalatnyi földhöz sem jutott hozzá egyetlen gazda vagy gazdálkodó család sem" - írta közleményében a párt országgyűlési képviselője. Hozzátette: néhány spekuláns és nagytőkés befektető azonban meglehetősen jól járt Gyurcsány Ferenc kezdeményezésével.
Fónagy János szerint Gyurcsány Ferenc most a föld után állami vállalatokban ígér kedvezményes tulajdont. "Ugyanaz az ember, ugyanaz az átverés, de a magyar emberek még egyszer nem kérnek belőle" - fogalmazott kommünikéjében az ellenzéki politikus. Veres János a kormányszóvivői sajtótájékoztatón közölte: a kormány nem tervez ingyen osztogatást, az új tulajdonosi programot a konvergencia-program által megteremtett egyensúllyal összhangban kívánja megvalósítani.
Hozzátette: a Nemzeti Vagyonkezelő azt a feladatot kapta, hogy készítse elő a szabályozást, mérje fel az állami vagyont, és tegyen javaslatot a gyakorlati megvalósításra illetve a programba bevonható vállalkozások körére. Veres János nem cáfolta azt az újságírói felvetést, hogy a Magyar Villamos Művek és a Szerencsejáték Zrt. szerepel azok között a cégek között, amelyek bekerülhetnek az új tulajdonosi programba, de a miniszter cégneveket nem mondott. Mint mondta, március 31-ig eldöntik, várhatóan mely társaságok kerülnek be a programba, de az erdőgazdaságokra vonatkozó felvetést cáfolta.
Kapcsolódó írások:
- Veres nem tervez ingyen osztogatást
- Navracsics szerint, Gyurcsány retteg a népszavazástól és a következményektől
- Új videóval jelentkezett a Best of Gyurcsány-sorozat készítője! Nézze meg!
- A nincstelenek demokráciája helyett a tulajdonosok demokráciája a cél
- Gyurcsány: sokan, akik hittek bennük, elfordultak a szocialistáktól
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06