"A bűnösnek van neve"
Cigányvajdák gyújtanak gyertyát Marian Cozma emlékművénél
A cigányság képviseletében cigányvajdák gyújtanak gyertyát és róják le kegyeletüket csütörtök délután Veszprémben, Marian Cozma emlékművénél - közölte Kállai Csaba országos cigány fővajda sajtótájékoztatón kedden Veszprémben.
2010.04.06 17:22MTIMindnyájan nagyon sajnáljuk, ami Marian Cozmával történt, együtt érzünk a szülőkkel, tudjuk, hogy a sebek sosem fognak begyógyulni - mondta Kállai Csaba. Hozzátette: sajnálja, hogy nem volt ott a gyilkosság helyszínén egy olyan ember sem, aki azt kiáltotta volna; "ne bántsd, ne öld meg".
"A bűnösnek van neve, s az bűnhődjön, alig várjuk mi is, hogy kimondják annak az embernek a nevét, aki éppen azzal az eszközzel az életét elvette Marian Cozmának" - hangsúlyozta Kállai Csaba. Debreczenyi János, Veszprém fideszes polgármestere elmondta: ő kereste meg Újszászon az országos cigány fővajdát, hogy mit szólna ahhoz, ha a cigányság is kegyelettel és gyertyagyújtással emlékezne Marian Cozmára, a veszprémi emlékműnél.
Ugyanis azt megelőzően pedig - a gyilkosságot követő napokban - az országos fővajda hívta őt fel, majd találkoztak is Veszprémben és beszéltek a tragikus eseményről - tette hozzá Debreczenyi János, megjegyezve, hogy a fővajda egyértelműen fogadókész volt a javaslatára.
Debreczenyi János közölte: természetesen ő is jelen lesz csütörtökön a vajdák kegyeleti megemlékezésekor az emlékműnél.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg Veszprémben, a Patrióta lokál előtt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


