Holnap folytatják az egyezkedést
Újabb eredménytelen tárgyalás - arról még nem döntöttek, hogy mikor sztrájkolnak ismét
Nem jutott előbbre a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a sztrájkkövetelések ügyében folytatott hétfői tárgyalásán, a következő egyeztetésre szerdán 11 órakor kerül sor.
2008.02.25 18:36MTIGaskó István, a VDSZSZ elnöke a tárgyalást követően elmondta: arról még nem döntöttek, hogy alkalmazzák-e a további sztrájkot mint nyomásgyakorló eszközt a következő, szerdai tárgyalás előtt, vagy utána. A tárgyaláson a VDSZSZ fenntartotta követelését, hogy vasutasok részesedjenek a MÁV Cargo privatizációs bevételéből személyenként a 250 ezer forint erejéig, és nem engedtek a 6,9 százalék feletti, 10 százalékos többlet bérfejlesztésre vonatkozó igényből sem.
A MÁV szintén nem tett kompromisszumos javaslatot. A tárgyaláson foglalkoztak a sztrájk alatt még elégséges szolgáltatás ügyével is, ennek során a VDSZSZ vállalta volna, hogy a sztrájk ideje alatt a teljes teherforgalom közlekedhessen, de ez az ajánlat nem volt elegendő a megegyezéshez.
A VDSZSZ ezen kívül azt is javasolta, hogy a sztrájk ideje alatt vonalanként két pár vonat közlekedjen, illetve Budapest elővárosában plusz 40 vonat. A tárgyaláson a MÁV delegációja szünetet kért az ajánlat megfontolására, a szünetet követően azonban nem tartotta elfogadhatónak ezt a javaslatot. Álláspontja szerint csak olyan megoldás fogadható el, amellyel a munkába és iskolába járás minimális feltételei biztosíthatóak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


