A sofőrrel menet közben kekeckedni tilos
Bukhatnak a bliccerek: kiterjeszti az elsőajtós felszállási rendet a BKV
Március végétől újabb nyolc BKV-járatra csak az első ajtónál lehet majd felszállni, érvényes bérlet felmutatásával, vagy a jegy kezelésével - közölte a BKV pénteken az MTI-vel.
2010.03.19 13:04MTIA közlemény szerint március 29-től a 65-ös, 118-as, 126-os, 126A, 134-es, 134A, 137-es és 165-ös autóbuszokra terjesztik ki a már korábban bevezetett rendszert. Mint közölték: a rendszer jó az utasoknak és a BKV-nak is, mert így még felszállás előtt kiszűrhetik a bliccelőket. "Az elsőajtós felszállás segítségével nemcsak a BKV bevételei nőnek, hanem a fizető utasok sem kerülnek hátrányos helyzetbe a nem fizető utasok miatt" - tették hozzá.
A közleményben az is olvasható: a rendszer lényege, hogy a járműre felszállni csak az első ajtónál lehet, leszálláskor a hátsó ajtókat is igénybe lehet venni. Az új vonalakon történő bevezetés időszakában ellenőrök is tájékoztatják az utasokat, később már csak a buszvezetőnek kell megmutatni az érvényes jegyet vagy bérletet.
Ha az utas nem rendelkezik érvényes jeggyel vagy bérlettel, a járművezetőnél vásárolhat vonaljegyet.
Babakocsival, illetve kerekesszékkel továbbra is fel lehet szállni a középső ajtónál - tették hozzá. A BKV 2009 júniusában vezette be az elsőajtós felszállást, jelenleg hét járaton működik a rendszer.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


