Elárulták a magyar érdekeket?
Deutsch Tamás a környezetvédelmi miniszter menesztését követeli
A környezetvédelmi miniszter és államtitkár azonnali menesztését követeli Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő a Szlovákiához eljuttatott bősi munkaanyag miatt.
2010.03.07 08:44MTIAz ellenzéki politikus szombaton az MTI-nek azt mondta: "tisztelettel, de a legnagyobb határozottsággal szeretném felszólítani Bajnai Gordon miniszterelnököt, hogy azonnali hatállyal, még a hétvégén menessze Szabó Imrét és államtitkárát". Olyan súlyos ügyről van szó, aminek a következményeit egyelőre fel sem lehet mérni - jelentette ki.
A Népszabadság szombati számában azt írta, hogy Magyarország váratlanul - és az egyezkedésre egy korábbi kétoldalú megállapodásban rögzített határidő lejárta után - olyan vízpótlási javaslattal fordult Szlovákiához, amely a Szigetköz problémáját nem az Öreg-Duna vízmennyiségének növelésével, hanem mobil fenékgátakkal oldaná meg. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményében jelezte: kivizsgálja a munkaanyag tartalmát és kiküldésének szabályosságát is, egyben hangsúlyozta, hogy az nem hivatalos javaslat, sem a miniszter, sem az államtitkár nem ismerte.
A miniszteri értekezlet nem tárgyalta az anyagot, de az még nincs is olyan stádiumban, hogy ez szükséges lett volna. Hozzátették: az anyag nem minősül hivatalos javaslatnak, az csupán a stratégiai vizsgálat irányító testületének munkaközi anyaga, mely hat különböző változatot is tartalmaz a Szigetköz vízpótlásának megoldására. Deutsch Tamás szerint nem javít a helyzeten a minisztérium védekezése, nem számít, hogy látta-e a miniszter, vagy az államtitkár a dokumentumot, mint ahogy az sem, hogy ez több javaslat közül csak az egyik.
Azt a tényt, hogy hivatalosan egyik kormánytól, vagy minisztériumtól a másik kormányhoz, illetve minisztériumhoz, ezzel a tartalommal átkerülhetett egy munkaanyag, Deutsch Tamás a "több évtizedes magyar érdekek elárulásának" tartja. Úgy vélte: több százezer embert "üthet szíven", hogy a Duna elterelése miatt kialakult helyzetben a Szigetköz vízpótlására Magyarország lehetségesnek tartja a fenékküszöb építését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06