Az MDF március 13-án ünnepel
Több pártrendezvény is lesz a március 15-i nemzeti ünnepen Budapesten
Több nagyszabású pártrendezvény is lesz egy időben a március 15-i nemzeti ünnepen Budapest belvárosában. Az MSZP országos nagygyűlést tart a nemzeti ünnep tiszteletére március 15-én délután, a Pilvax közben - közölte kedden a párt országos központja.
2010.03.02 17:27MTIA szabadtéri eseményen beszédet mond Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje. A rendezvényt március elsején bejelentették az illetékes hatóságoknak. A Fidesz-KDNP az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja kampánynyitó nagygyűlését március 15-én délután - jelentette be Nyitrai Zsolt kedden.
A Fidesz operatív igazgatója közölte: a rendezvény - amelyen beszédet mond majd Orbán Viktor Fidesz-elnök is - külsőségeiben visszafogott, alacsony költségvetésű lesz. A Jobbik - Dúró Dóra szóvivő MTI-nek adott keddi tájékoztatása szerint - a Deák Ferenc téren tart nagygyűlést március 15-én délután, amelyen felszólal Vona Gábor, a Jobbik kormányfőjelöltje és Morvai Krisztina EP-képviselő, államfőjelölt.
A Magyar Demokrata Fórum az MTI-vel azt közölte: nem kívánja a nemzeti ünnepet "az utcai pártpolitizálás öncélú kampányeszközévé silányítani", a párt szimpatizánsai, barátai március 13-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban Katona Tamás történész előadásával emlékeznek a szabadságharc hőseire, március 15-én pedig Gábor Áron emlékművét koszorúzzák meg az MDF képviselői.
Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester - a hagyományoknak megfelelően - a Petőfi-szobornál kora délután mond beszédet a nemzeti ünnepen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


