Befolyással üzérkedés
Rektor a pácban: előzetesbe helyezné a hírbe hozott vezetőt az NNI
Kezdeményezni fogja a Zrínyi Mikós Nemzetvédelmi Egyetem rektora, illetve az ügyben őrizetbe vett másik érintett előzetes letartóztatását a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a bíróságnál - közölte a hatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.
2010.02.17 11:46MTIBartha László elmondta, hogy a befolyással üzérkedéssel meggyanúsított három ember közül kettőt már őrizetbe vettek a több helyszínen tartott házkutatás után. Az NNI gazdaságvédelmi főosztálya kedden, többek között a rektori helyiségekben tartott házkutatást. A szóvivő szerdán megerősítette azt a lapértesülést, amely szerint a rektor az őrizetbe vételkor ellenállt és megsérült.
Mint mondta: könnyebb, hámsérülést szenvedett a homlokán, de panasszal nem élt az őrizetbe vétel ellen.
A szóvivő elmondta azt is, hogy a gyanú szerint egy nemzetközi szállító cég ellen követtek el bűncselekményt. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője szerdán, a TV2 Mokka című műsorában megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a rektor azzal kereste meg a céget, hogy a rendőrség kábítószerrel való visszaélés és fegyverkereskedelem miatt nyomoz ellenük, de ő képes az ügyet "pozitív irányba befolyásolni". Cserébe azt kérte, hogy a céggel szerződésben álló biztonsági szolgálatot cseréljék le egy általa megnevezett cégre.
Az index.hu arról számolt be kedd este, hogy értesülésük szerint a rektor a DHL szállító céget kereshette meg egy törvénytelen ajánlattal. Az MTI szerdán érdeklődött a DHL-nél, ahol csak későbbre ígértek tájékoztatást, mert még folyik a belső vizsgálat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


