Demszkynek határozottabban kellett volna fellépnie
Tarlós: egy ejnye-bejnye nem elég, több kellett volna
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Tarlós István szerint Demszky Gábor főpolgármesternek sokkal határozottabban kellett volna fellépnie már korábban Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettessel és Mesterházy Ernő főtanácsadóval szemben.
2010.02.04 10:05MTIHa komolyan veszi a dolgát, nem lett volna elég annyi, hogy "ejnye-bejnye" - mondta Tarlós István csütörtök reggel az m1 Ma Reggel című műsorában annak kapcsán, hogy Demszky Gábor korábban azt közölte: többször figyelmeztette Hagyó Miklóst arra, hogy nem helyes a BKV-nál a kézi vezérlés és rosszul értelmezi városvezetői szerepét.
Az ellenzéki politikus szerint nem életszerű, hogy a "szocialista négyesfogat" tagjai - Burány Sándor, az MSZP fővárosi elnöke, Steiner Pál fővárosi frakcióvezető, valamint Horváth Csaba és Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes - között olyan lett volna a kapcsolat, hogy "a másik háromnak fogalma sem lett volna, hogy mi történik". Az atv.hu január 30-án - rendőrségi forrásokra hivatkozva - azt írta: Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt volt megbízott vezérigazgató is terhelő vallomást tett Hagyó Miklósra.
Antal Attilát milliós végkielégítésekkel és a fiktív tanácsadói szerződésekkel is kapcsolatba hozták, ám az ügyészség a BKV tulajdonosi jogait gyakorló fővárosi vezetők - a mentelmi joggal rendelkező Hagyó Miklós - felelősségét is vizsgálja - írta a portál. Hagyó Miklós az MSZP fővárosi elnöksége kérésének eleget téve kedden lemondott fővárosi közgyűlési mandátumáról, visszalépett budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségétől. Akkor azt mondta: hónapok óta sokan mindent megtesznek azért, hogy megkérdőjelezzék a tisztességét, és ő nem akarja "személyes csatájával" a baloldali közösséget még nehezebb helyzetbe hozni.
Mesterházy Ernő főpolgármesteri főtanácsadót szerdán vette őrizetbe a rendőrség, azzal gyanúsítják: szándékosan rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


