"Jó lelkiismerettel"
Demszky hattyúdala: ősszel lezárul egy politikai korszak Budapesten
Demszky Gábor szerint az őszi önkormányzati választások utáni távozásával lezárul egy két évtizedes politikai korszak Budapesten. A szabaddemokrata főpolgármester pénteken azt is hangoztatta, hogy egy korrekt pénzügyi helyzetben lévő várost, "sínen lévő" nagyberuházásokat hagy majd utódjára.
2010.01.29 11:45MTIA várost kisebbségből irányító liberális városvezető, aki utoljára tartott évnyitó sajtótájékoztatót, azt mondta: nem számít nyugodt évre, hanem inkább "több politikai színházra", kevesebb érdemi munkára a közgyűlésben.
Utalt a testület előző napi ülésére, ahol a két ellenzéki párt, a Fidesz és az MSZP - mint mondta - egymással versengve licitált a BKV-tarifák csökkentésére, ezzel hiteltelenné téve a fővárosi cég működésének biztosítására tett eddigi erőfeszítéseket.
Demszky Gábor - politikai búcsúbeszédnek is beillő - sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, idén már nem kíván részt venni az országos választási kampányokban sem, csak főpolgármesteri megbízatása tisztességes lezárására kíván koncentrálni.
A főpolgármester elmondta, azért nem számít olyan szembenállásra az új - mint mondta, valószínűleg Orbán Viktor vezette - kormánnyal, mint 1998 és 2002 között történt, mert őt már nem kell legyőzni, hiszen nem indul újra. Demszky Gábor szerint Orbán Viktor is tudja, most először van esélye a Fidesznek egy jó szereplésre a fővárosban, továbbá a Fidesz-elnök képes tanulni korábbi hibáiból.
Közölte, jó lelkiismerettel adja majd át a várost utódának. Véleménye szerint Magyarországon ma lényegében Budapesten fejlődik egyedül a gazdaság, a főváros és környéke termeli meg az állam adóbevételeinek közel a felét.
Mint hozzátette, az országos recesszió ellenére Budapest az erején felül teljesít; a fővárosi cégek tavaly a válság ellenére 197 milliárd forinttal járultak hozzá a 24 budapesti önkormányzat feladatainak teljesítéséhez, és a tervezettnél 1,2 milliárd forinttal több iparűzési adót fizettek be.
Arra is rámutatott, hogy Budapestnek ismét nőtt népességmegtartó ereje, és liberális politikusként büszke arra, hogy egyre többen választják lakóhelyül - köztük sok külföldről bevándorló is - a magyar fővárost.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


