"Az adateltitkolások egyik kulcshelyszíne"
Fidesz: összeért az adathamisítási ügy a BKV-botránnyal
A Fidesz szerint szerdán összeért, eggyé vált az "adathamisítási botrány" és a BKV-botrány.
2010.02.03 14:05MTISzijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője ezt arra reagálva mondta fővárosi sajtótájékoztatóján, hogy az MTI szocialista politikusok által megerősített értesülése szerint Katona Tamás pénzügyi államtitkár indulhat a tavaszi választáson Hagyó Miklós helyett Budapest 18-as számú választókerületében az MSZP egyéni képviselőjelöltjeként. (Hagyót az MSZP budapesti elnöksége kérte fel a lemondásra - többek között a képviselőjelöltségről - a BKV-botránnyal kapcsolatban.)
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Katona Tamás "az adathamisítások és adateltitkolások egyik kulcshelyszínén" volt az egyik vezető, hiszen 2004 óta államtitkári rangban szolgál a Pénzügyminisztériumban.
Mint mondta, az Országgyűlés költségvetési bizottságának keddi ülésén a gazdaság valós adatainak 2006-os meghamisításáról és eltitkolásáról szóló állítást Katona Tamás semmilyen módon nem tudta megcáfolni, "csak kétségbeesett magyarázkodásra tellett tőle". Katona Tamás is Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök embere - közölte a fideszes politikus, aki úgy látja, azzal a hírrel, miszerint a pénzügyi államtitkár lehet a jelölt Hagyó Miklós helyett, bebizonyosodott, hogy az MSZP ma még mindig Gyurcsány Ferenc pártja, még mindig az ő emberei kapnak lehetőséget, azok, "akiknek már nem lenne a közéletben, a politikában helyük".
Hagyó Miklós a BKV-ügyek miatt kedden mondott le az egyéni képviselőjelöltségről, a budapesti lista befutó helyéről és fővárosi közgyűlési mandátumáról, de megtartotta jelenlegi parlamenti mandátumát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


