Csapdába csalták a cinkelt masinisztát
A MÁV-val senki sem szórakozhat: mégsem vezetett vonatot az álmozdonyvezető
Az előzetes feltételezésekkel ellentétben nem vezetett vonatot a múlt héten elfogott álmozdonyvezető - tudatta a MÁV hétfőn az MTI-vel.
2010.01.25 14:15MTIA vasúttársaság közleményében az előzményekről azt írta, hogy még múlt csütörtökön a késő esti órákban a Budapest-Keleti pályaudvar mozdony-felvigyázó helyiségében telefonon érdeklődött egy fiatalember, hogy nincs-e olyan mozdony, amit a szomszédos vasútállomásra kell vinni, mert úgyis arra van dolga, így a jármű eljuttatását el tudja végezni.
A MÁV-nak ekkor vált gyanússá a férfi, akit később "csapdába csaltak": a szolgálat-jelentkezési helyre csalták a telefonálót, úgy, hogy egy mozdonyvezetési feladatot ajánlottak fel neki - áll a közleményben.
A telefonhívás után nem sokkal megjelent a 25 év körüli fiatalember, mozdonyvezető formaruhában, de nem tudta igazolni magát. A MÁV munkatársai ezután értesítették a rendőrséget. A fiatalembert a VIII. kerületi rendőrkapitányság rendőrei vették át a szükséges hatósági vizsgálatok lefolytatása céljából.
A közleményben azt írták, hogy a férfi már többször próbált a járművek kulcsaihoz hozzáférni. A Blikk hétfői számában azt írta, hogy a vasútbarát csaló hónapok óta vezette a MÁV vonatait, kedvenc szakasza pedig a Székesfehérvár-Budapest útvonal volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


