Van logó, van miniszterelnök-jelölt, van program

Van az a? Összebútorozik az SZDSZ-szel az MDF

Az MDF budapesti választmányának döntése a fővárosi együttműködésről fontos részmegállapodás a két párt között - mondta az MTI-nek az SZDSZ elnöke. Retkes Attila közölte, hogy az MDF budapesti választmánya szerdán ahhoz járult hozzá, hogy 18 fővárosi választókerületben az SZDSZ, 14-ben pedig MDF indít jelöltet.

2010.01.22 07:41MTI

Hozzátette: a fővárosi listáról is döntött az MDF-es testület, s e szerint az első, a harmadik, a negyedik és azt követően minden páros számú helyre az SZDSZ állíthat képviselőjelöltet. A pártelnök véleménye szerint ez a részmegállapodás közelebb visz az úgynevezett demokratikus közép megteremtéséhez, amely a választásokra Bokros Lajos vezetésével jöhet létre.

Retkes közölte: ezt a döntést a következő napokban egyéb megyei megállapodásoknak kell követniük. A pártelnök azt feltételezi, hogy a megyék többségében lesz ilyen megállapodás és a hét végére, vagy a jövő hét elejére lehet véglegesíteni a 176 egyéni képviselőjelölt névsorát. Közölte, hogy ezt követően a területi listákról is tárgyalniuk kell, illetve össze kell hangolni a két párt programját és kampányát.

Németh Kálmánnak, a szabad demokraták Vas megyei elnökének a kijelentésére, hogy náluk az SZDSZ és az MDF biztosan nem köt megállapodást úgy reagált, előfordulhat, hogy nem lesz együttműködés mind a 19 megyében, de az biztos, hogy egymás ellen nem indulhatnak a két párt jelöltjei. Hozzátette, elsietettnek tartja a vasiak bejelentését és ugyanígy vélekedik arról a felvetésről is, hogy hívják össze a párt országos küldöttgyűlését. Kijelentette, hogy habár az SZDSZ érdekelt a demokratikus közép létrehozásában, de középtávon, vagyis a következő négy évben feladatuk saját identitásuk és a párt megerősítése.

Az MTI kérdésére azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, hogy a fővárosi listán kik kaphatnak helyeket. A sajtóban megjelent neveket találgatásoknak minősítette. Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ országos tanácsa elfogadja-e az együttműködést azt mondta, annak alapján, amit az SZDSZ szervezetében tapasztal, azt gondolja, hogy igen, mert egy ilyen együttműködés az ország és az SZDSZ érdeke is. Arra a felvetésre, hogy ha sikerült átlépni a parlamenti küszöböt, akkor a két párt közös vagy külön frakcióban dolgozik-e majd azt mondta, ez fontos kérdés, de egyelőre még nem került szóba. Az MDF Vas megyei elnöksége sem támogatja a szabad demokratákkal közös jelöltek indítását az országgyűlési választásokon Vas megyében - közölte Gróf István, az MDF Vas megyei szervezetének elnöke az MTI érdeklődésére.

Állásfoglalásuk első okaként azt említette, hogy a két rendszerváltó párt között a népi és az urbánus ideológiai különbségek húsz évre vezethetők vissza, ezért megítélésük szerint túlságosan nagy a távolság, jobbközép gondolkodású tagjaik pedig ezt a kapcsolatot nem néznék jó szemmel. Herényi Károly MDF-es elnökhelyettes a vasi MDF álláspontjával kapcsolatban az MTI-nek úgy nyilatkozott: az MDF-ben a megyei választmányoknak van lehetősége arra, hogy a választókerületek javaslatai alapján egyéni jelölteket állítsanak és összeállítsák a megyei listát, de ezeket az országos választmánynak kell jóváhagynia.

Az MDF felkéri a kormányt, hogy kezdeményezzen rendkívüli parlamenti ülésnapot, amelyen elfogadhatnák a kampányfinanszírozásról szóló új törvényt - közölte budapesti sajtótájékoztatóján Herényi Károly. A független képviselő szerint, ha ebben a ciklusban elfogadnák a javaslatot, akkor az már a mostani választásokon is alkalmazható lenne. Hozzátette, hogy már tavaly ősszel támogatták a Freedom House és a Transparency International nevű szervezetek erre vonatkozó javaslatát.

Emlékeztetett arra, hogy 1994-ben 386 millió forintban maximalizálták a kampányra fordítható összeget, ami véleménye szerint mára szinte betarthatatlanul alacsony. Mint mondta, a parlament asztalán fekszik az a javaslat, amely képviselőjelöltenként egyről ötmillió forintra emelné az elkölthető összeget. Emellett bevezetné a kampányszámlát, amit az Állami Számvevőszék ellenőrizhetne tételesen. A javaslat a kampányidőszakot hatvan napra rövidítené, úgy, hogy az elektronikus médiumokban 21 napon keresztül lehetne kampányolni.

Herényi Károly ugyanott cáfolta és „ostoba feltételezésnek" nevezte, hogy az MDF a szociáldemokrata Kapolyi Lászlótól százmillió forintos nagyságrendű összeget akart kölcsönkérni a kampányra. Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint kampányidőszakon kívül is szabad a politikai véleménynyilvánítás, ezért nem állapítható meg jogellenes kampánytevékenység a választás időpontjának bejelentése előtt. A testület ezzel utasította el azt a beadványt, amelyben azt sérelmezték, hogy az MDF, illetve a párt leendő listavezetője, Bokros Lajos, még a választás kiírása előtt, kampányolni kezdett.

Az OVB több tagja is utalt arra, hogy a választási kampány akkor kezdődik, amikor a köztársasági elnök kitűzi az országgyűlési választás időpontját. Halmai Gábor elnökhelyettes szerint veszélyes precedens lenne, ha jogszabálysértést állapítana meg a testület, s ez egyfajta egyetemes cenzúrát is jelentene. Mások arra hivatkoztak, hogy a jogsértés megállapítása a "gondolatrendőrség" fogalmát idézné. Egyedül Vejkey Imre (KDNP) foglalt állást amellett, hogy a jogsértés tényét meg kellene állapítani.

Az OVB végül arra hivatkozva utasította el a beadványt, hogy a kérdésben nincs hatásköre. Arra mutattak rá, hogy kampányidőszakon kívül kampánytevékenységet folytatni a választási törvény alapján fogalmilag kizárt, így az ez időn kívüli megnyilvánulások politikai véleménynyilvánításnak minősülnek. A Forsense közvélemény-kutató csütörtökön közzétett, január 6-15. között készült felmérése szerint az MDF javított tavaly decemberi pozícióján, és szimpatizánsainak aránya januárban elegendő lenne ahhoz, hogy átlépje a Parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.