"Vizuális tréningekre költ a kormány"
Bajnai jobban akar mutatni a médiában - képezteti magát
Úgynevezett vizuális tréningeken képezteti magát, illetve szűk apparátusát Bajnai Gordon kormányfő azért, hogy jobban mutasson a médiában - írta szombati számában a Magyar Nemzet a kormányszóvivői iroda a laphoz eljuttatott, ötmillió forint alatti szerződések listájára hivatkozva.
2009.12.12 16:20Magyar NemzetA listából kiderül, hogy a Déri és Társa Bt. október és december között hetente legalább egy alkalommal, minimum egy órában tarthat "vizuális tréninget" a miniszterelnöknek, Molnár Csaba kancelláriaminiszternek, Fadgyas Gábornak, a kormányfő szerepléséért felelős államtitkárnak, illetve aparátusának - írta a napilap.
Hozzátették: a szerződés szerint a különórákon Bajnai Gordonékat "vizuálisan" fel kell készíteni a nyilvános szereplésekre.
Emellett a cég feladata, hogy havi tíz alkalommal szövegesen értékelje a kormányfő médiaszerepléseit, és "szükség esetén ajánlásokat fogalmazzon meg a miniszterelnöki kabinet részére". A három hónapi munkáért több mint 700 ezer forintot kap a cég - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06