"Közéleti karantént" javasol a kormányfő
Bajnai összefogna a jobboldallal a szélsőségesek ellen
A baloldal és jobboldal összefogását szorgalmazta a Magyarországon megjelenő szélsőjobboldali veszély ellen Bajnai Gordon. A miniszterelnök a Parlamentben rendezett Magyar-zsidó együttélés - együtt a közös jövőért című konferencián úgy fogalmazott: tiszta lapra van szükség a szélsőségesek ellen.
2009.12.09 19:43MTIA kormányfő a meghívott egyházi vezetők és politikusok előtt azt mondta, nem azt kell nézni, hogy a múltban ki mit hibázott, hanem azt, hogy most és a jövőben kiben bízhatunk. Bajnai azt hangoztatta: minden lehetséges és alkotmányos eszközzel azért kell küzdeni, hogy a szélsőségesek ne jelenthessenek veszélyt senkire. A miniszterelnök szerint ez azonban nem kizárólag a kormány, hanem valamennyi politikus és polgár felelőssége, aki őszintén hisz a demokratikus értékekben, a köztársaság eszményeiben.
A kormányfő szerint "közéleti karanténba" kell zárni a szélsőségeseket, de ebbe a karanténba nem szabad önkényesen beterelni azokat, akik eltérő politikai elveket vallanak. Bajnai Gordon azt kérte, gondolják meg a politikusok, mi növeli jobban a demokratikus közösség erejét: az, ha kiátkoznak másokat, mondván, közelebb állnak a szélsőségekhez, vagy ha egy "minél szélesebb szövetségbe" fogadják be őket, még akkor is, ha a politikai nézeteik a sajátjuktól erősen eltérőek. Azt hangoztatta, erős a köztársaságba vetett hit és a demokratikus meggyőződés, és - mint fogalmazott - ő hisz abban, hogy többen vannak és erősebbek a politikában bal- és jobboldalon, mint a demokrácia ellenségei. A kormányfő ugyanakkor azt kérte, ne legyen a jövőben több hezitálás, több "kétfedeles politika" vagy félreérthetően megfogalmazott mondat, kétértelmű tett.
Bajnai szerint nem lehet szavazatszerző technikának tekinteni a szélsőségesekkel szembeni kiállást vagy éppen a hallgatást. Mint fogalmazott, súlyos hiba, ha valaki akár a helyi hatalomban, akár kormányon nemcsak elfogadja, de egyenesen igényli is a szélsőjobboldal támogatását.
"Eljött a pillanat, amikor végképp külön kell választani demokratákat és a demokrácia ellenségeit. Olyan tettekre van szükség mindkét oldalon, amelyek egyértelműen mutatják, ki hol áll" - hangoztatta a miniszterelnök. Bajnai szerint a szélsőjobboldal újbóli előretörése ma már nem fenyegetés, hanem nyilvánvaló tény, és a szélsőségesek trükkje az, hogy a demokráciát felhasználva veszélyeztetik a szabadságot és támadnak másokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


