A Fidesz elnöke megkezdi országjáró kampányát
Orbán Viktor Komárom-Esztergom megyébe látogat
Orbán Viktor hétfőn Komárom-Esztergom megyében kezdi meg március 7-ig tartó országjáró kampányát - mondta a párt szóvivője. A Fidesz elnöke az elmúlt héten tartotta meg évértékelő beszédét.
2008.02.18 09:02MTI, Magyar NemzetSzijjártó Péter közölte: a pártelnök ellátogat minden megyeszékhelyre, valamint több városba is, hogy a három népszavazási kérdés kapcsán orvosokkal, egészségügyi szakdolgozókkal, nyugdíjasokkal, egyetemistákkal találkozzon.
Orbán Viktor több tucat szakmai és civil szervezet meghívásának tesz eleget – tette hozzá. A pártelnök a népszavazáshoz kapcsolódó országjáró körútját a Fidesz csepeli kampányzáró rendezvényén fejezi be március 7-én délután – mondta Szijjártó Péter.
Köztudott: Orbán Viktor az elmúlt héten tartotta meg évértékelő beszédét, amelynek rövid összefoglalója megtekinthető az OV TV legutóbbi összeállításában is.
Kapcsolódó írások:
- Orbán: a Fidesz a kormánypárti szerep felé mozdul
- Orbán Viktor: a jelenlegi népszavazás eltér az előzőktől
- MSZP: Orbán Viktor becsapta a választókat
- Orbán Viktor 2008-as évértékelő beszédének elemzése
- Orbán szerint, nagyobb arányú lehet a részvétel a népszavazáson
- A politológusok szerint, Orbán mindenkihez szólt évértékelőjében
- Hosszú sorok Orbán ajtaja előtt
- Orbán: az igenek győzelme a remény győzelme a beletörődés felett - képek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06