Kedden kiderül az MSZP listája
Mesterházy tűnik befutónak, már csak az ámen hiányzik
Az MSZP országos elnöksége a megyei elnökökkel és a párt országos választási bizottságával kedden a tervek szerint közös ajánlást tesz a választmánynak a miniszterelnök-jelöltre - tudta meg hétfőn az MTI.
2009.11.23 18:52MTIVárhatóan a testületek elfogadják a szűk vezetés által kormányfőjelöltnek ajánlott Mesterházy Attila parlamenti frakcióvezetőt. Több vezető szocialista politikus is felhívta az MTI figyelmét arra, hogy el kívánják kerülni a többes jelölést, de nem lehet kizárni, hogy más neve is felmerülhet, ám végül Mesterházy Attila - aki vállalja a felkérést - megszerezheti a szükséges támogatást.
Az MTI információi szerint az országos elnökség hivatalosan kedden tárgyal először a miniszterelnök-jelöltről, aki az országos listát is vezeti majd. Az MSZP választmánya szombaton hagyja jóvá az elnökség ajánlását, és lefolytatja a programvitát.
A párt országos listájáról csak a 2010-es költségvetés november 30-i parlamenti zárószavazása után tárgyalhatnak: december 4-én az elnökség, míg december 5-én az elnökség és a választmány közös javaslatáról dönthetnek. A végső döntést a miniszterelnök-jelöltről és az országos listáról a december 12-i kongresszus hozza meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


