"Nem lett több rendőr sehol!"
Fidesz: A hétköznapok biztonságára Bajnai jelenti a legnagyobb veszélyt
A hétköznapok biztonságára Bajnai Gordon jelenti a legnagyobb veszélyt. Kormánya ugyanis képtelen kézben tartani a folyamatokat, legyen szó gazdaságról vagy éppen közbiztonságról.
2009.11.21 12:22MTIA Fidesz elnöki stábjának vezetője mindezt a miniszterelnök nyilatkozatára reagálva közölte, aki szerint a Sajóbábonyban történtek azt a veszélyt mutatták meg, hogy a gyűlöletkeltés és a provokáció egyre nagyobb veszélybe sodorja a hétköznapok biztonságát.
A kormányfő azt mondta, hogy a rendőrségnek elő kellett, és elő kell állítani azokat, akik pofozkodnak, de azok ellen is fel kell lépni, akik önbíráskodásra bíztatnak, provokálnak és tetteikkel veszélyeztetik az ország biztonságát, növelik a feszültséget.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott: az MSZP kormánya - hiába kampányol ezzel - nem tudja szavatolni a rendet és az emberek biztonságát. Hiába ígérték, nem lett több rendőr sem Sajóbábonyban, sem Miskolcon, sem máshol. Bajnainak már senki sem hisz - tette hozzá.
A múlt hét végén Sajóbábonyban mintegy 40-50 helybéli vascsövekkel, fakarókkal és egyéb, sérülés okozására alkalmas eszközzel vonult a települést jelző táblához, miután megtudták, hogy a Jobbik tagjai a településre érkeznek.
Egy roma nő megpofozott egy MSZP-s önkormányzati képviselőt, a helyi élelmiszerbolt vezetőjét, mert rajta kérte számon, mintha ő szervezte volna a Jobbik lakossági fórumát. Megrongáltak egy autót is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


