A VDSZSZ követelése változatlan
Vasutassztrájk: Hétfőn folytatják az egyeztetést
A négy vasúttársaság vezetése hétfő délig írásban összeállítja javaslatait, érveit a vasúti munkaügyi vitában érintett kérdésekről, majd átadja az érintetteknek, és hétfőn 16 órakor folytatódnak az egyeztetések a közvetítő bevonásával - tudta meg az MTI szakszervezeti és munkáltatói forrásból.
2008.02.15 18:54MTIPéntek reggel a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), délután a négy érintetett vasúttársaság - a MÁV Zrt., a MÁV-START, a MÁV Trakció és a MÁV Gépészet - képviselőinek meghallgatásával meg kezdődött az egyeztetés immár Herczog László, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat közvetítője részvételével.
A VDSZSZ követelése egyelőre változatlan, eszerint 35 ezer vasutas dolgozó kapjon személyenként nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet bérfejlesztéshez jussanak a már felajánlott 6,9 százalékon kívül a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozói, így a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. 14 ezer munkavállalója.
A MÁV képviselői az eddigi tárgyalásokon nem tartották teljesíthetőnek ezeket a követeléseket. A VDSZSZ február elsején kezdett meghatározatlan időre sztrájkba követelése alátámasztására, amelyet többször is felfüggesztett. Legutóbb február 7-én függesztette fel a sztrájkot, amelyet meghosszabbított öt naptári nappal, miután sikerült megegyezni a munkaügyi közvetítő bevonásáról. Hétfőn folytatódik az egyeztetés a munkaügyi közvetítő bevonásával, a felfüggesztés egyelőre keddig szól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


