A piac eredeti hangulata megmaradna
Korszerűsíteni akarják a Bosnyák téri piacot
Előzetes terv készül a budapesti Bosnyák téri piac korszerűsítésére, az elképzelés szerint a jelenlegi helyén őrzik meg a piac eredeti hangulatát - közölte a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatóságának (CSAPI) igazgatója pénteken az MTI-vel.
2008.02.15 12:46MTIDénes Ákos elmondta, hogy a 10 ezer négyzetméternyi területen működő egység kedvelt bevásárlóhelye a háziasszonyoknak. Kiszolgáló épületeinek nagyobb része azonban mára elavult, a piac így mindenképpen megérett a modernizálásra - tette hozzá. A Fővárosi Önkormányzattal közösen kidolgozás alatt álló koncepció költségtakarékos megoldásra törekszik.
A piac a vásárlóközönség igényeit követve megmarad egyszintesnek, ám az értékes terület jobb kihasználására e szint fölé irodák épülnek, a föld alatt pedig a raktárak, hűtő-tárolók kapnak helyet. A jelenlegi parkolási gondok enyhítésére tágas mélygarázs is épül. Az igazgató utalt rá, hogy a terület eladásából befolyó pénzekből várhatón fedezni lehet a piaci korszerűsítés hozzávetőleg kétmilliárd forintos költségének nagyobb hányadát.
Az építkezést úgy szervezik, hogy a másfél évet igénybe vevő időszak alatt is működhessen a piac, s ne kelljen az árusoknak átmenetileg bezárni - hívta fel rá a figyelmet Dénes Ákos.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


