Felelősséggel tartozunk
Kilakoltatási moratórium a fővárosban
Téli kilakoltatási moratóriumot hirdet Budapest főpolgármestere és a Fővárosi Közgyűlés; felkérik a kerületi polgármestereket, hogy idén is függesszék fel a kilakoltatásokat a téli időszakban - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2009.10.24 18:09MTIA főpolgármester és a frakcióvezetők aláírásával ellátott közlemény szerint egyetlen ember sem fagyhat meg Budapest utcáin, ezért felkérnek minden más lakástulajdonost is - bankokat, gazdasági társaságokat, magánszemélyeket - hogy önkéntesen csatlakozzanak a moratóriumhoz, és "legyenek türelmesek a szegénységgel a hideg időszakban".
Emlékeztetnek: törvény rendelkezik arról, hogy december 1. és március 1. között nem lehet az embereket kitenni az utcára. A bírósági végrehajtásról szóló törvény tavalyi módosítása előírja, hogy ebben az időszakban kizárólag az önkényes lakásfoglalók és a rendbírság fizetésére kötelezettek lakoltathatók ki. Felkérik a lakástulajdonosokat, hogy maradéktalanul tartsák be a törvényt, de a paragrafusok mellett az emberiességi szempontokra is figyeljenek.
Azt szeretnék, hogy április 15-ig - a téli hajléktalanellátási idény végéig - senkit ne lakoltassanak ki fővárosi lakásokból. "Különösen fontos ez most, a gazdasági világválság idején, a válság első, teljes, hosszú telén, amikor tömeges kockázata van a lakás elvesztésének".
A közlemény szerint a több éves tapasztalat azt mutatja, hogy a téli időszakban jelentősen, mintegy harminc százalékkal megnő a menedéket keresők száma Budapesten. Ilyenkor a fagyhalál elől menekülnek a fővárosba a rászorulók, hogy Budapest aluljáróiban, hajléktalanszállóin, kórházaiban leljenek menedéket azokkal a fedél nélküli társaikkal együtt, akik az év többi részében is a fővárosban élnek - fogalmaztak.
"A humanitás és a szolidaritás elve arra kötelez, hogy ne feledkezzünk meg róluk. Mindannyiunk közös feladata, hogy a rászorulóknak, elesetteknek megadjuk azt a segítséget, ami a túléléshez elengedhetetlen. A hivatali szigort és az üzleti számítást ilyenkor a szolidaritásnak kell felváltania" - írják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06