Szabad, Független, Egyenlő?
A Jobbik részvételével létrehozták az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét
A Jobbik négy külföldi párttal közösen aláírta az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége létrehozásáról szóló megállapodást szombaton Budapesten - jelentette be Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke, a párt VI. kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatóján.
2009.10.24 16:40MTIAz egyezményt a Jobbik mellett a francia Nemzeti Front, az olasz Fiamma Tricolore, a svéd Nemzeti Demokraták, illetve a Belga Nemzeti Front írta alá. Balczó Zoltán közölte: az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége "hivatalos, európai nemzeti szintű párttá" válik majd, amelyet várhatóan Belgiumban vagy Strasbourgban jegyeznek be.
Hozzátette, hogy a Brit Nemzeti párt is jelezte csatlakozási szándékát, de egyeztetéseket folytatnak az osztrák Szabadságpárttal, valamint spanyol és portugál pártokkal is. Az aláírt, kilenc pontos politikai nyilatkozat egy szabad, független és egyenlő nemzetek Európájának létrehozásáról szól, de minden olyan kezdeményezést elutasít, amely egy európai nemzetek feletti állam létrehozására irányul. A nyilatkozat kifejezi aláíróinak szándékát, hogy Európát meg akarják védeni az olyan fenyegetésektől, mint a terrorizmus, „valamint a vallási, politikai, gazdasági vagy pénzügyi imperializmus”.
Egyúttal azt javasolják, hogy a kontinens népei közösen harcoljanak a „szociális árudömping, valamint a globalizáció romboló hatásai ellen”. Balczó Zoltán szerint az esemény fő üzenete az, hogy az euroszkeptikus pártok nem Európa-ellenesek.
Mint mondta, az alternatíva egy olyan együttműködés, amely megfelelő mértékben tartja meg a nemzeti önrendelkezést. Vona Gábor kérdésre válaszolva azt mondta, hogy minden politikai párt szeretné magát nemzetközi politikai szövetségesekkel is felvértezni. Hozzátette, hogy a létrejött szervezet tagjai ugyanazokért a célokért harcolnak.
Megjegyezte: bízik abban, hogy a Jobbik elszigeteltségével kapcsolatos „mendemondák is bekerülnek a történelmi mesekönyvekbe”.
A sajtótájékoztatón Vona Gábor és Balczó Zoltán mellett részt vett Bruno Gollnisch, a francia Nemzeti Front alelnöke, Luca Romagnoli, az olasz Fiamma Tricolore elnöke, Mark Abramsson, a svéd Nemzeti Demokraták elnöke, Pierre-Patrick Cocriamont, a Belga Nemzeti Front vallon parlamenti képviselője valamint Kovács Béla, a Jobbik Külügyi Kabinet elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


