Hatalmas tömeg a Deák téren
Nemzetközi szövetséget köt a Jobbik, Morvai megtorpedózná az MSZP-t
A Jobbik szombaton, Budapesten több radikális európai párttal köt szövetséget - jelentették be a párt október 23-ai nagygyűlésén, pénteken a fővárosi Deák téren.
2009.10.23 18:16MTIA rendezvényen felszólaltak a szövetségkötésre készülő külföldi pártok már Magyarországra érkezett képviselői is. Vona Gábor, a párt elnöke a körülbelül négy-ötezres, árpádsávos és jobbikos zászlók alatt összegyűlt hallgatóság előtt kijelentette, hogy pártja két szélsőség ellen fog küzdeni, azok ellen, akik tönkretették az országot és azok ellen, akik ehhez asszisztáltak.
A politikus arról is beszélt, hogy a Jobbik hamarosan Magyarország legerősebb pártja lesz. Céljukként nevezte meg, hogy felszámolják a „gazdasági, a politikusi és a cigánybűnözést”.
Azt mondta, amikor kérdezik csak a valószínűleg választ tudja adni arra, hogy ők oldják-e meg Magyarország legfőbb problémáit, de azt kijelentheti, hogy ők adják vissza a magyar nép önbecsülését.

A párt európai parlamenti képviselője, Morvai Krisztina együttérzéséről biztosította az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy Györgyöt és társait. Véleménye szerint az ő zárkáikba azoknak kellene kerülniük, akik „kifosztották és kiárusították az országot”.
Az EP-képviselő a jelenlegi és volt kormánypártok kapcsán azt mondta, ideje lenne, hogy az SZDSZ után az MSZP is eltűnjön a történelem süllyesztőjében.

A Jobbik rendezvényén mintegy ezer, a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda és az általuk augusztusban megalakított „csendőrség” egyenruháját viselő ember is részt vett. Ők alakzatban, történelmi és árpádsávos zászlókkal vonultak a Szabadság téri református templomtól a Deák térre.
A rendezvényhez csatlakozott az a félezernyi ember is, aki kora délután a Petőfi téren vett részt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megemlékezésén.
A Jobbik rendezvényét jelentős rendőri erők biztosították, a nagygyűlés végén helikopterről is figyelték a térről elvonuló tömeget.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06