Mi lesz veled turul?
To be turul, or not to be....
Véglegesen eldől a Legfelsőbb Bíróság (LB) bírói tanácsának november 11-iki döntésével a Budapest XII. kerületi turul sorsa - olvasható a Népszava csütörtöki számában.
2009.10.22 07:11NépszavaMadarász Gabriella, az LB közigazgatási kollégiumának vezetője lapnak megerősítette: megkapták az iratokat a Fővárosi Bíróságtól (FB), s az ügyben november 11-én, tanácsülésen döntenek, határozatuk ellen már nincs fellebbezési lehetőség.
A bírói döntéssel pont kerülhet a négy éve húzódó jogvitára: helyén maradhat-e vagy el kell bontani a II. világháború áldozatainak emlékművéről a jogsértő módon elhelyezett madáralakot.
A turulszobor ügye azután került az LB elé, hogy a XII. kerületi önkormányzat felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FB júniusi jogerős határozata ellen, amelyben a bíróság – tavalyi döntését megerősítve – megállapította a jogsértést és kimondta, hogy a 2005 októberében felavatott szobor elhelyezése jogsértő, mert ahhoz nem járult hozzá a fővárosi közgyűlés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06