Kövér: háborús pusztítás nyomai az országon
MSZP: Kövér László feketén látja a világot
Az MSZP szóvivője szerint Kövér László, ahogy szokta, feketén látja a világot; Nyakó István vasárnap a Fidesz választmányi elnökének előző napi megnyilatkozására reagált, amelyben Kövér László azt mondta, hogy az ország gazdasága, pénzügyei és állami intézményei háborús pusztítás nyomait viselik magukon.
2009.10.11 19:35MTIA fideszes politikus vagy nem látja, vagy nem akarja belátni, hogy a magyar gazdaság szekere mégsem ragadt bele a gazdasági világválság kátyújába, hanem lassan, de biztosan megint újra nagyobb sebességre kapcsol - fogalmazott az MSZP szóvivője az MTI-nek.
Nyakó István azt mondta: tudjuk, nehéz Kövér Lászlónak elismerni, hogy lassan alig marad olyan nemzetközi hitelminősítő intézet, amely ne javítana Magyarország besorolásán. És persze az is kiderült az elmúlt hónapokban, hogy eredményeink nemzetközi megítélésére Orbán Viktor szavai jelentik a legnagyobb veszélyt. Ezért szólunk: sem az ország gazdasága, sem a pénzügyei, sem állami intézményei nincsenek rossz állapotban.
A háborús pusztítás akkor kezdődik majd, ha a Fidesz gazdasági program nélkül átveszi a kormányzást, felszámolja eddig elért eredményeinket és elindítja a fűnyíróelvű leszámolást a közigazgatásban - figyelmeztetett Nyakó István.
Kövér László a Kisgazda Polgári Szövetséggel (KPE-KPSZ) közösen szervezett lakossági fórumon azt is mondta: azt a többséget, akik nem látják a kiutat, fel kell rázni, utat kell mutatni nekik, reményt kell ébreszteni, mert csak összefogással lehet kilábalni az elmúlt nyolc év alatt tönkretett ország szinte reménytelen helyzetéből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


