Az állami cégvezetőknek nincs válság
Még csak tárgyalni sem akarnak az állami cégvezetők fizetésének csökkentéséről
Nem vette tárgysorozatba a Ház hétfőn azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyben az állami vállalatok és intézmények vezetőinek "elfogadhatatlanul magas fizetésének radikális csökkentését" indítványozta három fideszes politikus.
2009.10.05 18:27MTIAz Országgyűlés 164 igen, 175 nem és 7 tartózkodás mellett döntött így. A tárgysorozatba vételt a Fidesz és a KDNP politikusai mellett két MSZP-s, egy SZDSZ-es és 13 független képviselő támogatta.
Szijjártó Péter (Fidesz) szeptember 16-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy a kormány radikálisan csökkentse az állami cégek vezetőinek fizetését.
Az ellenzéki képviselője, parlamenti szavazás előtti felszólalásában hangsúlyozta: az állami cégek vezetőiről az elmúlt időszakban derült ki, hogy több millió forintos havi jövedelemmel rendelkeznek, ami "nemcsak tűrhetetlen, hanem pofátlanság is".
Hozzátette: ha az MSZP ismételten nemmel szavaz egy, az állami vezetők fizetését csökkentő törvényjavaslatra, akkor a szocialisták falaznak a milliós végkielégítéseket zsebre tevőknek.
Kapcsolódó írások:
- Vezetői fizetések - a jegybankelnök az egyik legjobban fizetett állami cégvezető
- Szeptembertől betekintést nyerhetünk az állami cégvezetők juttatásaiba
- Újra prémiumot fizetne a cégvezetőknek az AIG
- Akár 5 évre eltilthatók lesznek a nem fizető cégvezetők
- A lakosság örül a cégvezetők bérének csökkentésének
- Kiváncsi mennyit keresnek az állami cégvezetők?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


