A MÁV cáfol
VDSZSZ: Vasutasok ezrei kerülhetnek lapátra
Vasutasok ezreinek kirúgását tervezi a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szerint a MÁV. A vasúttársaság teljesen alaptalannak nevezte a szakszervezet állítását.
2009.09.25 17:09MTIA pénteki Vasúti Érdekegyeztető Tanács ülése után kiadott VDSZSZ közlemény szerint több ezres csoportos létszámleépítésre készül a MÁV jövőre, mivel a munkáltató nem hajlandó aláírni a szakszervezetekkel a foglalkoztatási megállapodás kiegészítését 2010-re vonatkozóan.
A kiegészítőben az szerepelne, hogy munkáltatói felmondás esetén a dolgozó nem vasúti munkakörre szóló átképzésben is részt vehetne a munkáltató által támogatott formában, amely az idén mindössze néhány munkavállalót érintene.
A vasúttársaság azonban a kiegészítő megállapodás megkötését csak az idei évre tartotta elképzelhetőnek. Mindebből egyértelmű, hogy a MÁV jövőre is folytatni kívánja a vasutas munkahelyek ezreinek felszámolását - írja a VDSZSZ.
A MÁV nem kívánta kommentálni a VDSZSZ közleményét, de a többezres létszámleépítésről szóló híresztelést teljesen alaptalannak nevezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


