Később lehetnek kisebb korrekciók
Draskovics nem tervez változást az IRM-ben
Draskovics Tibor számít Juhász Gábor államtitkár tevékenységére, a minisztériumban pillanatnyilag nem tervez sem személyi, sem szervezeti változást. A kijelölt igazságügyi és rendészeti miniszter erről a szerdai budapesti kormányszóvivői sajtótájékoztatón beszélt.
2008.02.13 16:12MTI"Most nem tervezek változtatást" - mondta a politikus az MTI azon kérdésére, várhatóak-e személyi és szervezeti változások az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban (IRM). Draskovics Tibor ugyanakkor hozzátette: később lehetnek "kisebb korrekciók", de az IRM minden munkatársára számít.
A sajtótájékoztatón a politikus elmondta: legfontosabb feladatának a közigazgatás fejlesztését és modernizációját, a deregulációt, a versenyképességet, a büntető törvénykönyv új értékekkel történő bővítését tartja, a rendőrségtől pedig azt várja, hogy "ne hagyjon szó nélkül egyetlen szabálytalanságot sem", illetve minden rendelkezésre álló eszközzel lépjen fel az országgyűlési képviselőket ért fenyegetések ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


