Összefognak a Fórumból kilépettek
Az MDF-es "hontalanok" a konzervatív választókat szolgálnák ki
Az MDF-ből kizárt vagy önként távozott politikusok egy része néhány nap múlva bejelenti, hogy a jövőben együtt igyekeznek majd szolgálni a konzervatív választókat - értesült a Népszava.
2009.09.18 08:12NépszavaA lap pénteki számában arról ír, hogy az Almássy Kornél körül gyülekező csoport tagjai még júliusban elhatározták, hogy az MDF
eredeti eszmeiségét továbbra is vállalva, valódi demokratikus keretek között a nemzet és a közjó szolgálatáért dolgoznak a jövőben.
Első összejövetelükön úgy döntöttek: a közös ügyeikért azontúl Almássy, Huber Szebasztián, Pettkó András, Porkoláb Mátyás, valamint Takács
Péter felel.
Az egyik, névtelenséget kérő volt MDF-es akkor a lapnak azt mondta, új szervezet alapítása helyett az IDF-ben kellene eltörölni a korhatárt, így a kiszorult helyi és országos politikusok is csatlakozhatnának Almássyékhoz.
Ha a Dávid Ibolyáéktól eltávozott "hontalanok" ezt a közösséget választanák, azonnal legalább 60-70 képviselőjelöltje lehetne az Ifjúsági Demokrata Fórumnak, és tagokban sem lenne hiány.
Ezt az elképzelést azonban állítólag elvetették, egyesek szerint ugyanis az IDF "csomagban" szeretné "eladni" magát a Fidesznek, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt ifjúsági tagozata alig rendelkezik valós tagsággal.
Mások viszont a lapnak azt mondták, Almássy még nem döntötte el, hol folytatja politikai pályáját, ezért az IDF is kivár - olvasható a napilapban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


