Lassan a bérek is veszélybe kerülnek....
Kórházszövetség: nincs elég pénz az egészségügy működtetésére
A Magyar Kórházszövetség és társszervezetei szerint nincs elég pénz az idén az egészségügyi intézmények működtetésére, s a szaktárca által megküldött finanszírozási rendelettervezet az ágazati érdekképviseletek számára elfogadhatatlan.
2009.09.16 17:18MTIA szervezetek vezetői szerdai, rendkívüli ülésüket követő budapesti sajtótájékoztatójukon állásfoglalást tettek közzé, ebben jogszerűtlennek és végrehajthatatlannak nevezték az említett tervezetet, amely megváltoztatná a finanszírozási rendet, továbbá csökkentené a fekvő- és a járóbetegeket fogadó intézmények forrásait.
Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke azt hangoztatta: nem a finanszírozási rend megváltoztatására van szükség, hanem elegendő forrásra, hogy ki tudják fizetni a béreket, a közüzemi és a beszállítói számlákat. Arra figyelmeztettek, hogy a források a csökkentéssel már a bérek kifizetésére sem elegendőek, és ha nem adnak az ágazatnak több pénzt, akkor mintegy 10 ezer egészségügyi dolgozó veszítheti el állását, jó részük pedig éppen a kórházakban nélkülözhetetlen ápoló.
Utaltak arra, hogy míg az év első kilenc hónapjában átlagosan havi 44,1 milliárd forintot kaptak a teljesítményfinanszírozásban, addig ez az összeg 33,6 milliárd forint/hóra csökken az év utolsó három hónapjára. A szakminiszterhez is elküldött állásfoglalás aláírói a működőképesség feltételének tartják a 13,5 milliárd forintos zárolás azonnali feloldását, és további 12 milliárd forintnyi többletjuttatás biztosítását. Közölték, hogy azért tartják jogszerűtlennek a rendelettervezetet, mert az egyoldalúan módosítja a kétoldalú finanszírozási szerződést és visszamenőleges hatállyal vezet be egy új finanszírozási technikát.
Az egészségügyi érdekképviseletek figyelemfelhívó és tiltakozó akciósorozattal is készülnek, ha kéréseiket a kormányzat nem teljesíti. Eszerint előbb zöld zászlókkal, szalagokkal demonstrálnának, tájékoztató transzparenseket állítanának fel az intézményekben, később nem írnák alá az új finanszírozási szerződést. Ha ekkor se érnek el eredményt, éhségsztrájkba kezdenek, majd végső esetben korlátoznák egészségügyi szolgáltatásaikat.
Ez utóbbira vonatkozóan azonban jelezték: a sürgősségi ellátás nem sérülne, ám a várólisták hossza tovább növekedne. Kérdésre arra mutattak rá, hogy az egészségügyi intézmények egy része a forráshiány miatt már ma is kénytelen korlátozni a szolgáltatásait.
Közölték, hogy a nyilatkozatot a betegek ellátásának biztonságáért, az egészségügyi munkahelyek, valamint az egészségipar stabilitásának a megőrzése érdekében fogalmazták meg, tehát nem béremelésért vagy a működtetésen túli forrásokért küzdenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


