A szlovákok a magyar szélsőségektől tartanak
Nyelvtörvény - éles magyar bírálatok az EP-ben
Élesen bírálták magyar európai parlamenti képviselők a nyáron módosított szlovákiai államnyelvtörvényt az Európai Parlament plenáris ülésén, hétfőn Strasbourgban.
2009.09.15 06:30MTIAz új összetételű EP első érdemi munkanapján, napirend előtti felszólalásában Schmitt Pál (Fidesz), a képviselőtestület alelnöke úgy fogalmazott, Szlovákiában olyan atrocitás érte az EU egyik hivatalos nyelvét, a magyart, amely teljes mértékben ellentmond az európai szellemiségnek.
Egyetlen EU-intézmény sem hagyhatja szó nélkül, hogy az egyik tagállam nyíltan szembemenjen alapvető európai normákkal, és támadást indítson a kisebbségi jogok ellen - hangoztatta Schmitt Pál. Tabajdi Csaba, az MSZP delegációvezetője szerint Pozsony súlyos jogsértést követett el, márpedig "az EU hitelességét kezdi ki, ha csak az unión kívüli jogsértések esetén emeli fel a szavát".
Rámutatott, hogy a törvénnyel többség és kisebbség között páratlan feszültség keletkezett, a jogszabály diszkriminálja az ottani magyarságot. A következő Európai Bizottságnak felelőssége lesz, hogy megteremtse azokat a fórumokat, ahol ezeket az eseteket kivizsgálják - tette hozzá Tabajdi.
Írásban beadott hozzászólásában Gyürk András (Fidesz) azt emelte ki: ha az alapvető értékekről van szó, az EU nem helyezkedhet semleges álláspontra. Kérte, hogy az uniós döntéshozók vegyenek példát az Európai Néppárt ifjúsági szervezetéről, amelynek tagjai egyöntetűen elítélték a nyelvtörvényt.
Ugyancsak írásban benyújtott felszólalásban Gál Kinga (Fidesz) arra mutatott rá, hogy Sólyom László köztársasági elnök augusztus 21-i szlovákiai útjának megakadályozásával az Európai Unió történetében először történt meg, hogy az egyik tagállam közjogi méltósága számára megtagadták a beutazást egy másik tagállam területére. Ez szerinte ellentétes az európai szellemiséggel, és nem összeegyeztethető semmilyen közösségi és nemzeti jogszabállyal sem.
Sógor Csaba erdélyi magyar képviselő szintén a nyelvtörvény ellen emelt szót. Fontosnak nevezte, hogy az unióban legyen egy egységes, minden ország számára kötelező kisebbségvédelmi törvény. A témában szlovák képviselők is felszólaltak, akik egyebek között úgy vélték, a törvény tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat. Sergej Kozlík (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom, HZDS) azzal vádolta a törvény magyar bírálóit: "sokszor még a hazugságtól sem riadnak vissza, hogy manipulálják az európai közvéleményt".
Úgy vélte, az európai intézményeknek inkább a magyarországi szélsőségekkel szemben kellene határozottabban fellépniük. A vezető kormánypártot képviselő Boris Zala (Irány-Szociáldemokrácia, Smer) szerint Magyarországon veszélyes politikát folytatnak, szélsőséges hangulatkeltés folyik. Ezzel a politikával le kellene állni - tette hozzá. Eduard Kukan (Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió) a közös felelősségre hívta fel a figyelmet. Úgy vélte, "párbeszédre van szükség, amikor a megoldást keressük, ez az európai módszer".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06