Az EBESZ főbiztos Budapestre látogat
Szili-Vollebaek: egyensúly billent el a nyelvtörvény elfogadásával
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa, Knut Vollebaek úgy látja, hogy a szlovákiai államnyelvtörvény elfogadásával egyfajta egyensúly felborult, és a legfontosabb feladat ennek a helyreállítása.
2009.09.03 18:08MTIEgyebek között ezt emelte ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Hágában, miután négypárti, csúcsszintű parlamenti delegáció élén megbeszélést folytatott az EBESZ illetékesével. Az MTI-nek nyilatkozva a házelnök megerősítette azt is, hogy Vollebaek szeptember 15-én Budapestre látogat, és más programok mellett részt vesz a külügyi bizottság ülésén.
Az EBESZ-főbiztos a találkozó után kiadott közleményében alapvető fontosságúnak nevezte, hogy a nyelvtörvény végrehajtási rendelete ne érintse hátrányosan a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekhez tartozókat. Vollebaek emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban mindkét ország kormányaival és parlamentjeivel, valamint a magyar kisebbség illetékeseivel is folytatott tárgyalásokat a nyelvtörvényről.
Aláhúzta, hogy mindaddig be kíván kapcsolódni a probléma kezelésébe, amíg minden félnek elfogadható megoldást találnak. A közleményben a főbiztos fontosnak nevezte a megfelelő egyensúly biztosítását az államnyelv megerősítése és a kisebbségek nyelvi jogainak megvédelmezése között.
Jelezte, hogy ő maga is javaslatot tett olyan intézkedésekre, amelyek az egyensúlyt javíthatják, és lépéseket javasolt arra is, hogy a törvény "arányos és megfelelő módon" legyen végrehajtható. Ismét biztatta a szlovák és a magyar kormányt, hogy a jószomszédság és barátság szellemében folytassanak építő jellegű párbeszédet a lezáratlan témákról, és "használják ki a kétoldalú lehetőségek egészét".
Vollebaek "parancsolónak" nevezte, hogy a következő lépések kidolgozásába a szlovákiai nemzeti kisebbségek képviselőit is vonják be. Üdvözölte egyúttal, hogy mindkét fél szívesen vette részvételét a kisebbségügyi vegyes bizottság közelgő találkozóján, és arra is kérték, hogy biztosítsa, a következő lépések figyelembe veszik "valamennyi érdekelt jogait és legitim igényeit".
Kiemelte ennek kapcsán, hogy részt vesz a végrehajtási iránymutatások megtervezésében is. Szili Katalin a találkozó után kiemelte annak fontosságát, hogy a folyamat folytatódik, és a kisebbségügyi biztos bekapcsolódik a nyelvtörvény kérdéséinek tisztázásába. A házelnököt a brüsszeli látogatáshoz hasonlóan hágai programjain is elkísérték a parlamenti frakciók vezetői vagy frakcióvezető-helyettesei. Szili Katalin a kétnapos látogatás befejező programjaként megbeszélést folytatott Gerdi Verbeettel, a holland képviselőház elnökével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


