Munkahelyteremtés, műveltség, tulajdon
Gyurcsány az új baloldali politikáról beszélt
Az új baloldali politika tartalmáról beszélt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az MSZP-frakció zárt informális ülésén Budapesten - tudta meg az MTI.
2008.02.12 18:43MTIAz évadnyitó frakcióülésen meghirdetett új politika alapját a kormányfő szerint a munkahelyteremtés, a műveltség és a tulajdon jelenti. Gyurcsány Ferenc konkrét intézkedéseket nem említett, azokról a hétfői parlamenti ülésen fog beszélni - mondták az MTI-nek név nélkül nyilatkozó résztvevők. A frakcióülésen felszólalt Draskovics Tibor kijelölt igazságügyi és rendészeti miniszter is. A képviselőcsoport ülése után nem volt tájékoztató az ott elhangzottakról.
Az MSZP-frakció február 4-i évadnyitó ülésén Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes azt mondta: baloldali értékeken alapuló új politikát hirdetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke. Az új baloldali politika lényege, hogy az elmúlt másfél évben meghozott áldozatokat lefordítsa és kézzelfoghatóvá tegye az emberek számára. Fő pillérei az esélyteremtés, a munkahelyteremtés és az oktatásfejlesztés - közölte a frakcióvezető-helyettes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


