Változások a kormányban
Gyurcsány ma bejelenti a kabinetet érintő változásokat
A miniszterelnök ma bejelenti a kabinetet érintő változásokat - írta kedden megjelent számában a Népszabadság. A lap információi szerint Gyurcsány Ferenc a mindössze nyolc hónapig tárcavezető Takács Albert helyére új igazságügyi és rendészeti minisztert nevez ki Draskovics Tibor személyében.
2008.02.12 06:34Magyar NemzetAz újságot tájékoztató források úgy tudják, hogy megalakítják a kormánykabinet titkárságát is. Megfigyelők rámutatnak, hogy Gál J. Zoltán és Draskovics távozása a Miniszterelnöki Hivataltól az MSZP-frakció "győzelmét" jelenti. A Magyar Nemzet - a hirszerzo.hu internetes portálra hivatkozva - arról ír, hogy nyugtalanság érzékelhető az MSZP-ben.
Ezt többen annak tudják be, hogy a népszavazási eredmény kihat majd Gyurcsány helyzetére is, amelyet egy kormányátalakítással stabilizálhat. A lapban közölt értesülés szerint arról hallani, hogy az igazságügyi tárcáról leválasztanák a rendészetet.
Olyan konkrét lépésekről van szó, amelyeket már november óta készítenek elő a tárcáknál, és amelyekről hónapok óta tárgyal az MSZP elnökség is - olvasható a Magyar Nemzetben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


