Piros pontot osztogat majd Gyurcsány?
Értékelő körútra indul a miniszterelnök - kormányátalakítás nem várható
A kormányfő januárban valamennyi tárcavezetővel négyszemközt tárgyalja meg az elmúlt év eseményeit és a minisztériumok teljesítményét. Decemberi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök úgy fogalmazott: sok-sok elemző mondatban mondja el, kinek a munkájáról mit gondol.
2008.01.02 07:05NépszabadságA látogatások pontos menetrendje egyelőre nem végleges, annyit azonban már most tudni lehet, hogy a kormányfő január hetedike után találkozik a tárcák vezetőivel - írja a Népszabadság.
A sort Kiss Péter kancelláriaminiszterrel kezdi, majd Veres János pénzügyminiszter következik. Kóka János gazdasági miniszter decemberben kilépett a kormányból, utódjának, Kákosy Csabának a teljesítménye nem értékelhető egy hónap alapján; ahogyan a kormányfő környezetében fogalmaznak, "Kákosy még a szorgalmi időszakban van".
A négyszemközti beszélgetés azonban vele sem marad el, egy mélyebb, a növekedési program hatékony megvalósításáról szóló egyeztetés várható kettejük között. Az értékelő beszélgetések célja nem pusztán az elmúlt esztendő teljesítményének elemzése, sokkal inkább a 2008-as év első három hónapjának politikai és szakmai ütemtervének átbeszélése. Gyurcsány ugyanis feszes tempót kíván diktálni.
Kritikusabb beszélgetés a lap szerint az oktatási és kulturális tárcánál, illetve az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vezetőinél várható. A kormányfő Hiller István oktatási minisztertől több szakmai eredményt, a felsőoktatási reform hatékonyabb kommunikációját kéri majd. Bajnai Gordon területfejlesztési minisztertől is több látványos, ha úgy tetszik, szimbolikus eredményt vár az egyelőre alig megfogható és az emberekhez nehezen közelebb vihető fejlesztési programok terén
. Ezzel szemben a Horváth Ágnessel való négyszemközti találkozón nem lesz különösebb feszültség - írja a Népszabadság, mely úgy tudja, az egészségügyi reformtörvény megvalósítása kapcsán felmerült kormánybiztos kinevezése sem kerül majd érdemben szóba a találkozón, mondván, e poszt létrehozásának kérdése nem pusztán szakmai, sokkal inkább politikai egyeztetés kérdése, ami pedig a frakciók dolga.
A kormánykabinet tagjai közül Gráf József agrárminiszter várhatja a legtöbb piros pontot Gyurcsány Ferenctől. A kormányfő környezetében azt beszélik: a miniszterelnök az agrártárca teljesítményével a legelégedettebb. A Népszabadság mindezek mellett úgy értesült: kormányátalakítás egyelőre nem valószínű, év elején ugyanis "különösen nagy politikai hiba lenne hozzányúlni a kormányhoz".
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány: a választási kampányhoz jó alap lesz az őszödi beszéd
- Gyurcsány Ferenc: lebontjuk a féltés, a féltékenység határát
- Zárt körben értékeli az évet Gyurcsány Ferenc
- Gyurcsány: a kormánynak még mindig nem jelent meg alternatívája
- Gyurcsány: jobban élünk, mint 2001-ben
- Gyurcsány távozása a forint zuhanását eredményezheti?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


