A szlovák külügyminiszter szerint párbeszéd kell
Ne áltassuk magunkat! Az EU nem oldja meg a szlovák- magyar ellentétet
Önmagunkat és a közvéleményt áltatjuk, ha azt hisszük vagy akár csak hangoztatjuk, hogy az Európai Unió megoldja helyettünk a szlovák-magyar ellentéteket - vélekedett a szerdai Népszabadságnak nyilatkozva a szlovák diplomácia vezetője.
2009.08.26 07:40NépszabadságA magyar államfőt nemkívánatos személynek nyilvánító szlovák döntést magyarázva Miroslav Lajcák azt mondta: múlt pénteken "rossz napja volt" a szlovák-magyar kapcsolatoknak, de nekik nem volt más választásuk, mert más megoldások még kockázatosabbaknak tűntek.
"Nem engedhettük meg, hogy a szlovákiai és a magyarországi szélsőségesek összecsapjanak és súlyos incidensekre kerüljön sor Révkomáromban" - mondta a szlovák politikus, aki a biztonsági kockázatok mellett azonban azt is felhozta: igaz ugyan, hogy Sólyom László június közepén közölte Szlovákia budapesti nagykövetével, hogy augusztusban Révkomáromba készül, de akkor még látogatásának időpontjaként augusztus 20-át említette.
"Utána hetekig semmi sem történt. Augusztus 13-án kaptunk egy rövid diplomáciai jegyzéket, amelynek a lényege az volt, hogy az elnök úr 21-én Révkomáromba látogat, szoboravató beszédet mond, a szlovák féltől csak a szükséges személyi védelmét kérik, mást nem. Mi tulajdonképpen csak három nappal a rendezvény előtt, Révkomáromban értesültünk a részletekről, ami a nemzetközi diplomáciában példátlan vagy legalábbis szokatlan" - fejtette ki Miroslav Lajcák, aki szerint tekintettel arra, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok "mindig érzékenyek", s az utóbbi időben, főleg a módosított államnyelvtörvény elfogadása óta "még neuralgikusabbak", a nagy diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező magyar államfőtől is elvárható lett volna a megkülönböztetett érzékenység és empátia.
"Főleg azután, hogy hasonló okok miatt Romániában és Szerbiában is kétoldalú feszültségeket okozott" - tette hozzá a szlovák külügyi tárca vezetője, aki emlékeztetett arra, hogy múlt szerdán a három szlovák közjogi méltóság közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a látogatás ténye és időpontja miatt.
"Ivan Gasparovic személyesen is kérte magyar partnerétől, hogy az adott napon tekintsen el révkomáromi látogatásától. Jómagam telefonon közöltem a szlovák álláspontot magyar kollégámmal. Minden kérésre budapesti hallgatás volt a válasz (...) arra sincs példa az unióban, hogy valamelyik tagország államfője ne szívlelné meg a szomszédos ország közjogi méltóságainak a kérését. A problémák tehát nem pénteken és nem is a két országot összekötő hídon törtek fel. Ott csupán kicsúcsosodott az elmúlt hetek sajnálatos folyamata. Ilyen előzmények után választottuk ama bizonyos legkisebb rosszat. Minden más feltételezés alaptalan" - mondta Miroslav Lajcák, aki szerint csak önmagát és a közvéleményt ámítja az, aki úgy véli, és azt hangoztatja, hogy Brüszszel majd igazságot tesz.
"Nem lesz olyasmi, hogy idejönnek bölcs emberek és jól elfenekelik a viszálykodó feleket. Az sem helyénvaló, ha bárki úgy véli, hogy minél jobban befeketíti Szlovákiát, annál szebb lesz Magyarország. A valóságban mindkét ország ázsiója csökken, ha Brüsszelbe járunk panaszkodni" - mondta a szlovák politikus, aki a Népszabadságnak adott interjújában azt is hangoztatta: azért ebben a fagyos légkörben is lát még esélyt a magas szintű kétoldalú tárgyalások felújítására.
"Más esély nincs, mert a párbeszédnek nincs alternatívája. Rövidesen találkozom magyar partneremmel a szlovéniai Bledben, de belátható időn belül tárgyalóasztalhoz kellene ülnie a két ország miniszterelnökeinek és államfőinek is. Méghozzá előzetes feltételek és a médián keresztüli üzengetések nélkül" - jegyezte meg Miroslav Lajcák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06