Civil szervezet meghívására ment volna az államfő
A magyar fél már 2 hónapja jelezte, hogy Sólyom Szlovákiába menne
A magyar fél két hónappal az ünnepség előtt bejelentette Szlovákiának Sólyom László köztársasági elnök szándékát, miszerint - eleget téve egy szlovákiai civil szervezet meghívásának - részt venne az augusztus 21-én a szlovákiai Komáromban felállított Szent István szobor felavatásának ünnepségén - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal szombati közleményéből.
2009.08.22 11:44MTI"Sem akkor, sem azóta egészen az augusztus 19-ei sajtónyilatkozatokig nem érkezett jelzés arra, hogy a szlovák fél kifogásolja a rendezvényt, annak időpontját, vagy bármilyen olyan körülményt, amely Sólyom László részvételével kapcsolatos" - áll a közleményben.
Sólyom Lászlót pénteken nem engedték be Szlovákiába. Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken délután, egy rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be a pozsonyi döntést, miután tanácskozott Robert Kalinák belügyminiszterrel és Ján Packa országos rendőrkapitánnyal. Az erről szóló diplomáciai jegyzéket átadták Magyarország pozsonyi nagykövetségének.
A köztársasági elnök a lépést példátlannak, a két szövetséges állam viszonyában megmagyarázhatatlannak és kimenthetetlennek nevezte.
A Köztársasági Elnöki Hivatal szombati közleménye szerint Sólyom László június 19-én vette át Peter Weiss, Magyarországra akkreditált szlovák nagykövet megbízólevelét.
Találkozójukon a magyar államfő jelezte: a szlovákiai Komáromban felállításra kerülő Szent István szobor felavatásának ünnepségére meghívták, ezt elfogadta, részt vesz, és beszédet mond az eseményen.
A nagykövet tudomásul vette a köztársasági elnök tájékoztatását, amely a diplomáciai érintkezésben a legmagasabb szintű hivatalos értesítésnek minősült.
Peter Weiss később bemutatkozó látogatáson ismét járt a Köztársasági Elnöki Hivatalban, ahol találkozott a magyar államfő külügyi főtanácsadójával.
Megbeszélésük napirendjén szerepelt a szoboravatás témája, amellyel kapcsolatban a szlovák nagykövet csupán annyit közölt: a jelzett időpontban Ivan Gasparovic köztársasági elnök szabadságon van, így nem tud találkozni Sólyom Lászlóval, illetve nem tud részt venni az ünnepségen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


