Sólyom megy
A köztársasági elnök a figyelmeztetések ellenére Révkomáromba utazik
A magyar államfőt nem tántorították el a támadó szlovák hivatalos megnyilatkozások attól, hogy péntek délután elutazzon Révkomáromba.
2009.08.21 14:22MTIAz államfő programjában semmilyen változás nincs, így délután részt vesz és beszédet mond Révkomáromban a közadakozásból állított Szent István szobor avatásán - mondta az MTI kérdésére Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője pénteken.
A Köztársasági Elnöki Hivatal korábbi közleménye szerint a látogatást a magyar fél a diplomáciai szokásoknak megfelelően bejelentette a szlovák hatóságoknál. A Külügyminisztérium pedig azt közölte: meglepődéssel értesült arról, hogy Szlovákia legfelső szinten bírálja Sólyom László köztársasági elnök révkomáromi látogatását.
A három legfőbb szlovák közjogi méltóság a Szlovák Köztársaság elleni tudatos provokációnak minősítette a magyar államfő tervezett révkomáromi látogatását. Ivan Gasparovic államfő, Robert Fico kormányfő és Ivan Paska házelnök szerdán délután kiadott közös nyilatkozata szerint a három politikus nem vállal felelősséget a látogatás következményeiért, beleértve a szlovák-magyar viszony rosszabbodását is. Közölték továbbá, a magyar államfő ezen a napon nem szívesen látott vendég Szlovákiában.
Ivan Gasparovic szlovák elnök pénteken arra kérte Sólyom László magyar köztársasági elnököt, hogy vegye fontolóra aznapi szlovákiai látogatását.
Gasparovic ezt a kérést Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövettel közölte, akit bekéretett hivatalába. Leszögezte, hogy elsősorban a látogatás dátuma ellen van kifogása: augusztus 21-én van ugyanis 41 éve, hogy a Varsói Szerződés öt tagállamának csapatai - köztük magyar katonák is - bevonultak Csehszlovákiába, hogy véget vessenek a prágai tavaszként ismert reformfolyamatnak. Kijelentette, hogy a magyar államfő döntése hatással lesz a kétoldalú kapcsolatokra és az együttműködés további alakulására, de kizárta, hogy Sólyom látogatása a szlovák-magyar diplomáciai kapcsolatok megszakításához vezethetne.
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szintén azt tanácsolta a magyar államfőnek, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, a pénteki nap folyamán ne utazzon Szlovákiába. Lajcák csütörtök este azt mondta a pozsonyi magyar nagykövetnek, okkal feltételezhető, hogy a látogatás ártani fog a szlovák-magyar kapcsolatoknak.
Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken jelezte, hogy várhatóan lemondja délutánra tervezett programját, mert Sólyom László révkomáromi látogatása kapcsán mindkét országban készülődnek a szélsőségesek, s Pozsonynak ezzel meg kell birkóznia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06