Nem volt ellenállás
Képekkel! Rohamrendőrök felügyelete alatt tettek esküt a Gárdisták Szentendrén
Több száz rohamrendőr hatolt be Szentendre külterületén arra a magánterületre, ahol a Magyar Gárda egyenruháját viselő mintegy ezer ember tett esküt szombat délelőtt.
2009.08.22 12:12MTI/ fotó: MTIA Skanzen közelében egy kerítéssel körbezárt magánterületen mintegy félezer, fehér inget, fekete nadrágot és mellényt, a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselő ember sorakozott fel alakzatban, árpádsávos és jobbikos zászlót lobogtatva, és esküt tett az előre meghirdetett időponttal öt órával hamarabb.
A területet a rendőrök már a rendezvény előtt körbevették, városba vezető utakat ellenőrizték, az avatás helyszínre vezető Sztaravodai utcát pedig lezárták a forgalom elől. A rendőrök több tucatnyi mikrobusszal, járőrautóval és csapatszállító teherautóval vonultak fel.
A gárdisták közel húsz autóbusszal érkeztek, és a területet körbefogva parkoltak le.
Amikor a gárdisták esküt tettek, a rohamrendőrök behatoltak a területre, és egyenkénti igazoltatásba kezdetek. A gárdisták kiabálással fogadták az intézkedést, "mocskos zsidók!", "hazaárulók!" - kiabálták, de ellenállás nem tanúsítottak. A gárdisták jó része árpádsávos kendőkkel és gázálarcokkal takarta el az arcát.
Néhány, magát "új magyar gárdistának" nevező egyenruhás arról tájékoztatta az MTI tudósítóját, hogy létrehozták a gárda rendőri egységét, a "Gárda Csendőrséget".
A bíróság által jogerősen feloszlatott, majd a tagok állítása szerint újjáalakult Magyar Gárda azért tartotta rendezvényét Szentendrén, egy magánterületen, mert a fővárosi Hősök terére tervezett rendezvényüket a Budapesti Rendőr-főkapitányság betiltotta, a döntést a bíróság is helyben hagyta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


