"Rontja a közélet levegőjét"
Terítéken a BKV: Lendvai szerint a felelősöknek repülniük kell
Gyors vizsgálatot és a konzekvenciák sürgős levonását szorgalmazta a BKV-szerződések, sok tízmilliós végkielégítések ügyében Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke az MTV Nap-kelte című műsorában kedden.
2009.08.18 09:11MTI/mtv"Röpüljön mindenki, akinek a dologban felelőssége van", ez az eset "rontja a közélet levegőjét" - hangoztatta Lendvai Ildikó, aki a közlekedési vállalatot felügyelő szocialista főpolgármester-helyettes kapcsán ugyanakkor azt mondta: "Nem látom Hagyó Miklós felelősségét a dologban".
A szocialista pártelnök emlékeztetett arra, hogy Hagyó Miklós nyilatkozatai szerint nem tudott a kifizetésekről, az erkölcsi-politikai felelősség pedig azé, aki tudott, vagy tudhatott azokról, és nem tett semmit.
Lendvai Ildikó szerint a Budapesti Közlekedési Vállalat ügye nem fővárosi, hanem országos ügy, egyfelől azért, mert joggal háborít fel mindenkit, hogy míg az ország többsége viseli a válság terheit, addig egyesek indokolatlanul magas jövedelmekhez jutnak.
Másfelől azért, mert ráirányítja a figyelmet az önkormányzati vállalatok szabályozatlanságaira.
Még a Medgyessy-kormány idején születtek olyan rendelkezések, hogy a veszteséges állami vállalatoknál nem lehet kifizetni prémiumot, jutalmat, ám ez a szabály akkor nem terjedt ki az önkormányzati vállalatokra, mert ebben a körben kétharmados többségre van szükség a törvényalkotáshoz - tette hozzá a szocialista politikus, aki megjegyezte azt is: hétfőn Bárándy Gergely és Hagyó Miklós szocialista képviselők törvénymódosítást terjesztettek be a munka törvénykönyvéhez, mely szerint nem kaphatnának hat havi fizetésnél magasabb végkielégítést a vezető beosztásúak.
Az elmúlt hetek sajtóhírei szerint milliárdokat költhetett a BKV végkielégítésekre 2007 óta. A napokban hűtlen kezelés megalapozott gyanújával a rendőrség megkezdte a nyomozást a BKV-s végkielégítések ügyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


