Több tétel még egyeztetést igényel
Bajnai a jövő héten újratárgyal a költségvetésről
Jövő szerdán újra találkozik Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP-frakció tagjaival, hogy a jövő évi költségvetésről egyeztessen - tudta meg az MTI pénteken több forrásból.
2009.08.14 14:25MTIA jövő szerdai kormányülés után találkozik ismét a kormányfő az MSZP-frakció tagjaival, köztük a munkacsoportvezetőkkel és a raportőri csoportok tagjaival, hogy a 2010-es büdzséről tárgyaljanak. A szocialista frakció az augusztus 31-i, évadnyitó ülésén dönt a jövő évi büdzsé tervezetének támogatásáról. A hét első három napján a tárcák vezetőivel és a szocialista szakpolitikusokkal, frakcióvezetéssel tárgyalt a kormányfő, majd a Pénzügyminisztérium vette át az egyeztetést.
A tárcák megismerték, hogy a jövőre tervezett, "kőbe vésett" 3,8 százalékos hiánycél mellett milyen dologi és bérkiadásokkal számolhatnak. Több szocialista politikus azt mondta az MTI-nek, két nagyobb tétel - az önkormányzatokat és a közösségi közlekedést érintő elvonás - még több egyeztetést igényel, de az ezeken túli feszültségpontok már kezelhetőek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


