Rektorokkal tárgyalnának
KDNP: vissza a politikát az egyetemekre!
A KDNP ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) azt szeretné elérni, hogy a politika újra megjelenhessen az egyetemeken - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, a szervezet elnöke.
2009.07.31 13:18MTIA kereszténydemokrata országgyűlési képviselő közölte, hogy az elmúlt húsz évben az egyetemeket "politikamentes övezetté" tették.
Mint mondta, eközben a fiatalok politikai aktivitása sokkal alacsonyabb, mint más korcsoportoké. Véleményük szerint ugyanakkor a "demokratikus jövő záloga", hogy a fiatalok politikailag tájékozottak legyenek.
Az MTI kérdésére elmondta, elképzelésük szerint már a következő parlamenti választásokat megelőző kampányban lehetne politikai beszélgetéseket, illetve rendezvényeket tartani a felsőoktatási intézményekben.
A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Kállay Katalin, az IKSZ szervezője az állam által készített Ifjúság 2008 gyorsjelentést ismertetve elmondta: a fiatalok 72 százaléka igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a tudatos állampolgárnak szavaznia kell-e a választásokon. Ugyanakkor a fiatalok 34 százaléka adja le voksát. Szerinte ez arra vezethető vissza, hogy a fiatalok tájékozatlanok és nem eléggé motiváltak.
Rétvári Bence közölte: az egyetemi politizálás tiltásának húsz évvel ezelőtt nyilvánvalóan az volt az indoka, hogy az MSZMP-t távol tartsák az intézményektől, de véleménye szerint ezt a döntést felül kell vizsgálni.
Elmondta, többféle elképzelésük is van arról, hogyan jelenjen meg a politikai a felsőoktatási intézményekben. Elsőként említette, hogy lehessen rendezvényeket tartani, illetve politikai akciókat szervezni.
A rendezvényekre vagy külön-külön, de egyenlő feltételek mellett kellene meghívni a parlamenti pártokat, vagy közös vitát kell szervezni számukra.
Arra a felvetésre, hogy ki ellenőrzi majd, egyenlő esélyeket kap-e minden párt, közölte, előzetesen meg kell állapodni a szabályokban.
Tájékoztatása szerint az ügyben megkeresik a rektori konferenciát, illetve a politikai pártok ifjúsági szervezeteit is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


