"Súlyos hibát vétett a rendészeti miniszter"
Draskovicsnak már az SZDSZ szerint is távoznia kellene
Draskovics Tibor éppen a szélsőséges, terrorizmusra is kész szervezetek elleni határozott állami fellépést segítené, ha azonnal lemondana hivataláról - tartalmazza az SZDSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye.
2009.07.28 16:28MTIA liberális párt szerint Draskovics Tibor néhány napja "olyan súlyos hibát követett el, amely után rendészeti miniszter egyetlen demokratikus országban sem maradhat a székében". Hozzátették: a miniszter a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet elleni "bizonyítékokat" tárt a nyilvánosság elé, s mint utólag kiderült: megalapozatlanul.
Az SZDSZ szerint ezzel a tárcavezető visszamenőleg hiteltelenné tette a rendőrség és az ügyészség terrorizmus elleni harcát, és elősegítette, hogy egy valóban súlyos társadalmi veszélyhelyzet helyett egy félrevivő, marginális üggyel foglalkozzon a nyilvánosság. Az SZDSZ szerint a történtekre három magyarázat lehetséges, de nyugati politikai kultúrákban mindhárom esetben lemond a miniszter.
Az egyik lehetőség, hogy Draskovics Tibor szándékosan nem mondott igazat, de az SZDSZ közleménye szerint ezt a liberális párt nem feltételezi. Másik lehetőségnek azt nevezték, hogy a miniszter és munkatársai nem voltak körültekintőek, tévesen értelmezték a rendelkezésükre álló bizonyítékokat, és ezek közül rosszul választották ki azt, amit a nyilvánosság számára bemutattak. Az SZDSZ szerint ilyen súlyos felelőtlenséget egy rendőrségért felelős vezető nem engedhet meg magának.
A liberális párt szerint a harmadik lehetőség, hogy valakik szándékosan le akarták járatni Draskovics Tibort vagy hitelteleníteni kívánták a szélsőséges csoportok elleni nyomozást, "miniszter úr pedig hagyta magát megtéveszteni". Az SZDSZ szerint ebben az esetben Draskovics Tibor alkalmatlannak bizonyult feladatára.
A Szabad Demokraták Szövetségének meggyőződése, hogy a szélsőséges paramilitáris csoportok léte és eddig ismertté vált tevékenysége egyaránt jogos aggodalomra ad okot, és ezzel minden demokratikus politikai erőnek foglalkoznia kell - tartalmazta a közlemény. Hozzátették: az elmúlt években politikusok házára lőttek rá vagy dobtak Molotov-koktélt, újságírót vertek meg, közéleti személyiségeket fenyegettek meg életveszélyesen.
Ezen cselekedetek egy részét a magát Magyarok Nyilainak nevező szervezet vállalta magára - írták. Azt is hangsúlyozták: a rendőrség és az ügyészség hosszú idő után idén tavasszal végre őrizetbe vett néhány embert e csoport tagjai közül. Ezt a felderítői munkát tette most hiteltelenné és nevetségessé egy jól hangzó sajtótájékoztató kedvéért a rendészeti szervek munkáját felügyelő miniszter - emelték ki. Az ügy előzménye, hogy Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter pénteken elismeréseket adott át a Magyarok Nyilai ügyében folytatott nyomozás során kiemelkedő teljesítményt nyújtott rendőröknek. Ezen a sajtórendezvényen a sajtó részére átadtak egy DVD-t, amelyen egy felvételen egy robbanást lehet látni.
A felvételről Draskovics Tibor azt mondta még pénteken, hogy azt "a bombát sajnos valódi magyar terroristák helyezték ott el, ők robbantották föl, ők készítették el a felvételt. Ki akarták próbálni azt az eszközt, amit használni akartak", ha ezt részben a megjutalmazott rendőrök nem akadályozzák meg. A Fidesz már szombaton arról beszélt, hogy Draskovics bizonyítékot hamisított, sajtóhírek ugyanis arról számoltak be, hogy a felvétel két évvel korábban, 2007 augusztusában történt Bonyhádon.
Ezért a Fidesz távozásra szólította fel Draskovics Tibort. A köztelevízió Nap-kelte című műsorában kedden Mesterházy Attila azt mondta: Draskovics Tibor alighanem egyik beosztottjától kaphatott téves tájékoztatást, akitől emiatt meg kell majd válnia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


