A végkielégítés után mégis a cégnél maradhatott
Mégsincs 4 milliós fizetés? Cáfol a BKV
A BKV szerint nem bruttó 4 millió forintot, hanem bruttó 1,2 milliót keres Szalainé Szilágyi Eleonóra, a cég személyzeti vezetője, igaz - teljesítmény szerint - még 120 százalékos prémiumra is jogosult; a társaság a vezető személyiségi jogaira hivatkozva az MTI érdeklődésére nem kívánta megerősíteni a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelenteket, miszerint az igazgató mintegy százmillió forintos végkielégítést kapott annak ellenére, hogy még a cégnél dolgozik.
2009.07.23 13:29MTIA lap azt írta, hogy hiába fizettek ki - prémiumokkal együtt - mintegy százmillió forintot végkielégítésként a BKV személyzeti vezetőjének tavaly márciusban, ő ma is a fővárosi közlekedési társaságnál dolgozhat havi bruttó négymilliós fizetésért. Székelyné Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra azért maradhatott még másfél évig a cégnél - annak ellenére, hogy végkielégítését megkapta -, mert Balogh Zsolt, az előző - megbízott - vezérigazgató erre szabályos megállapodást kötött vele.
A megállapodásban, amelyet tavaly nyáron kötöttek, az szerepel, hogy semmilyen más járandóságra nem jogosult a vezető, de elvileg a szolgálati autóját megtarthatja, miután a munkaviszonya ez év december végén lejár. A munkaviszonyt azért hosszabbították meg a végkielégítés után, mert Balogh Zsolt úgy látta, hogy a személyügyi vezető munkájára még szükség van - mondta Székelyné Pásztor Erzsébet. Közlése szerint a cég könyvvizsgálója levélben figyelmeztette a BKV-t, hogy aktív dolgozó számára fizettek végkielégítést, ezért a belső kontrollt felül kell vizsgálni. A Főpolgármester Hivatal későbbre ígért az ügyben választ.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


