Súlyos betegeket küldtek haza
Felháborító: így spórol a kórház?!
A tervezhető műtéti beavatkozások számának csökkentéséről döntöttek kényszerűségből a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban.
2009.07.08 11:31Somogyi HírlapA megyei napilap közlése szerint kilenc műtétet jegyeztek elő a kaposvári kórház fül-orr-gégészetén keddre. A gyermekkel hétfőn érkező szülőket - négyen-öten lehettek - a szakorvosok behívták és közölték, hogy csak három műtétet tudnak másnap elvégezni. Nincs többre pénz - mondták. A legnagyobb baj azonban az volt, hogy az átütemezés időpontjáról nem tudtak semmit mondani.
A történtekről a lapot tájékoztató szülő elmondása szerint az orvos-igazgató is csak megismételni tudta, hogy nincs pénz. A kérdésre, hogy kihez fordulhat segítségért, a szülő azt a választ kapta: a miniszterhez.
Repa Imre professzor, a kaposvári súlyponti kórház főigazgatója a napilap megkeresésére azt mondta: sajnálja, és azonnal megvizsgálja az esetet. Aki nem kapott későbbi időpontot, jelentkezzen és azonnal megkapja - ígérte.
A kórház megértést kér. A finanszírozás harminc százalékkal csökkent, ezért szükséges a kiadások visszafogása. A prioritást az akut beavatkozásokra kellett helyezniük - olvasható a cikkben.
Kapcsolódó írások:
- A válság miatt nem kellene megszüntetni az Egészség-biztosítási Felügyeletet
- Mennyit kapnak a kórházak az OEP-től a betegek után?
- Csitul a botrány: ideiglenes vezetőt neveztek ki a Sportkórház élére
- Szellemépületekké vált kórházak: alig száz millió forint haszon
- Közmunkaprogram a zalaegerszegi kórházban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


