Megelégelte a légből kapott álhíreket
Több sajtóorgánumot is beperelhet a BKV-vezér
Jó hírnév csorbítása miatt több sajtóorgánumot beperel Kocsis István, a BKV vezérigazgatója - közölte kedden az MTI-vel a közlekedési társaság.
2009.07.07 18:42MTIKocsis István vezérigazgató nem lépett fel jogilag az oknyomozó sajtó ellen, de most "megelégelte a légből kapott álhírek cáfolását" - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Tette ezt annak érdekében, hogy - mint írták - "a rágalmazó állítások szerzői, híresztelői a magatartásukért a bíróság előtt feleljenek". A BKV közlésében hangsúlyozta: a média felelőssége ezekben az esetekben meghatározó, a valótlan és esetenként rágalmazó sajtóhírek ráadásul nem csak a vezérigazgató, hanem a cég megítélésének sem kedveznek.
Azt, hogy Kocsis István mely sajtóorgánumokat és milyen hírek alapján perli be, a közlemény nem részletezte. Kocsis Istvánnal kapcsolatban legutóbb az index.hu azt írta: "Mrs. Istvan Kocsis" a tulajdonosa annak a brit bejegyzésű, offshore hátterű Jadran Investments Limited nevű cégnek, amely mintegy egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát a Magyar Villamos Művek egyik leányvállalatának, de szerződésbontás után nem fizette vissza a bérleti díjat. Az értesülést Kocsis István később cáfolta, az MTI kérdésére korábban azt is elmondta, hogy jogi úton kéri ennek tisztázását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06