Baka: nyitottá kell tenni a bírói gyakorlatot
Kamerákat a tárgyalótermekbe!
Baka András szerint nyíltabbá, nyitottabbá kell tenni az igazságszolgáltatást, és amit lehet, megmutatnak magukból. A Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a Népszavának és a Népszabadságnak is interjút adott.
2009.07.07 08:28Népszava/NépszabadságA főbíró úgy látja: át kell gondolni a már meglévő szóvivői rendszert; van, ahol kijelölt bíró működik, másutt kollégiumvezető vagy más vezető látja el ezt a feladatot. Nem feltétlenül az egységesítés a cél, de hatékonyabbá kell tenni a tájékoztatást - mondta.
Véleménye szerint célszerű lenne jobban kihasználni az internet lehetőségeit is, hiszen a bírósági honlapokon ma jószerivel csak az alapinformációk - a cím, a vezetők neve és elérhetősége - jelennek meg.
Baka András elképzelhetőnek tartja, hogy a nagyobb érdeklődésre számot tartó ügyekről előzetes tájékoztató jelenjen meg, és közzétegyék a belépés rendjét is.
Hozzátette: a világháló alkalmas lehet arra is, hogy egyes tárgyalásokat - hasonlóan, mint Strasbourgban - fix kamerák segítségével közvetítsenek, de ez attól is függ, hogy a technikai feltételek megteremtésére van-e pénz.
"Magam egyébként nem szeretem a tárgyalóteremben a tumultuózus jeleneteket, és zavarónak tartom, ha számos tévéstáb egyszerre forgat. Bizonyos esetekben megoldás lehetne, ha fixen telepített kamerákkal közvetítenénk az eseményeket" - mondta az interjúban az LB elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


