Ápolják, életben tartják, művelik a hagyományokat
Bajnai Gordon: a magyarországi szlovákok gazdagítják az országot
A magyarországi kisebbségek, ezen belül a magyarországi szlovákok gazdagítják az országot, az ország jobb attól, hogy vannak kisebbségeink, akik ápolják, életben tartják, művelik a hagyományokat, használják nyelvüket - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a magyarországi szlovákok napján szombaton Dabas-Sáriban.
2009.07.04 16:25MTIA kisebbségek napjának megtartása jó hagyomány, amely mutatja, hogy jól működik az Alkotmányban foglalt kisebbségvédelem, a békés egymás mellett élés, sőt egymással együttélés - mondta a kormányfő a település tájháza előtt felállított színpadon.
Bajnai Gordon hangsúlyozta: az önök múltja, hagyományai, ünnepeik, az önök kultúrája, amely gazdagítja a magyar kultúrát, integráns része a Magyar Köztársaságnak és az önök jelene, az élő nyelv használata is fontos része az ország működésének. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy az Országos Szlovák Önkormányzat által átvett és létrehozott intézmények jelen vannak azokon a településeken, ahol nagy számban élnek szlovák nemzetiségű magyar állampolgárok. Bajnai Gordon megköszönte, hogy ezek az intézmények a szlovák közösségi élet motorjává váltak.
A kormányfő szerint a kisebbségek fejlődésének, gyarapodásának alapja az anyanyelv ápolása, ehhez pedig nyelvoktatásra van szükség.
Hangsúlyozta, hogy a szlovák kisebbségi önkormányzat kiemelten aktív, három intézményt is működtet sikeresen, és más lehetőségeket is kínál a szlovákul tanulóknak. Ilyen például a békéscsabai szlovák iskola, amelyet a magyar kormány és az Európai Unió 100-100 millió forinttal támogatott, hogy fejlődni tudjon az intézmény - tette hozzá. Bajnai Gordon megemlítette a magyar kormány egyik tavalyi döntését, amellyel tehetséggondozó ösztöndíjat írt ki olyan általános iskolásoknak, akik szlovák nyelven szeretnék folytatni középiskolai tanulmányaikat. A kormányfő megtiszteltetésnek nevezte, hogy az elmúlt napokban Magyarországon találkoztak a világ különböző részein élő szlovákok képviselői. Jöjjenek máskor is! - fűzte hozzá.
A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország tiszteli, értékeli és segíti a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítését, és támogatja, hogy azokat a mindennapokban gyakorolják. "Ugyanezt várjuk el azoktól az országoktól, ahol magyar kisebbségek élnek" - hangoztatta Bajnai Gordon.
A kormányfő a beszéde végén kijelentette, a magyar kormány továbbra is partnere lesz a magyarországi szlovákok választott testületének, hogy segítsen abban: a szlovákok nemzetiségi kultúrája "minél inkább élő, gyarapodó, Magyarország kultúráját gazdagító maradhasson". Bajnai Gordon a beszéde után a színpad mellett találkozott az ünnepségen megjelent Dusan Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, akivel biztonsági emberek és újságírók gyűrűjében negyedórát beszélgetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Lélegzetelállító videót tett közzé a NASA: az űrből örökítették meg a déli fény táncát
- 14:29 Vulkáni kőzet borítja a partokat Pápua Új-Guineában - élelmiszerhiánytól tartanak a helyiek
- 12:26 Eső a határon - nem jutott be a csapadák a kiszáradástól kínlódó Iránba
- 10:20 Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


