Nincs büncselekményre utaló bizonyíték
Heteken belül lezárná a rendőrség az UD Zrt.-ügyet
Néhány héten, maximum egy hónapon belül lezárná a rendőrség az UD Vagyonvédelmi Zrt. ügyében a Nemzetbiztonsági Hivatal 2008. szeptember 10-i feljelentése alapján elrendelt nyomozást - írta hétfői számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság.
2009.06.29 06:56Népszabadság OnlineA lap információi szerint már csak a nyomozást felügyelő ügyészeken múlik, hogy mikor és milyen minősítéssel, bűncselekmény vagy bizonyíték hiányában zárják le az aktákat.
A Népszabadság értesülése szerint a kilenc és fél hónapja tartó nyomozás során eddig még nem találtak kézzelfogható bizonyítékot arra, hogy az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nek az NBH feljelentésében nevesített vezetői és munkatársai "titkos hálózatot működtettek, és megkíséreltek volna behatolni az elektronikus gerinchálózathoz kapcsolt egyes kormányzati szervek informatikai rendszereibe, veszélyeztetve ezzel azok törvényes működését".
A cikk kitér arra is, hogy az "alapügy", azaz az NBH feljelentése alapján indított nyomozás lezárása nem érintené azt a féltucatnyi nyomozást, amelyet az UD Zrt.-ügy vizsgálata közben indítottak a hatóságok, például adócsalás, jogosulatlan adatkezelés, továbbá haditechnikai, illetve kettős rendeltetésű termékek engedély nélküli beszerzésének gyanújával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


