Élen járunk a fizikai, lelki bántalmazásban
Elrettentő statisztika: Iskolai erőszakból az élmezőnyben van Magyarország
Magyarországon az áltagot meghaladó mértékű a tanórai rendzavarás, a rongálás, a lopás, más tanulók vagy tanárok fizikai és lelki bántalmazása - derül ki egy nemzetközi felmérésből, amelyet a Magyar Nemzet hétfői számában ismertet.
2009.06.22 06:54Magyar NemzetEgyre szélesebb körben terjed az iskolai erőszak a hazai oktatási intézményekben - állapítja meg az OECD egy közelmúltban végzett kutatása. Magyarországon különösen aggasztó a vulgáris beszéd használata és a rongálás. Nemzetközi viszonylatban az iskolák 37 százalékában szenvednek a tanárok a trágár megnyilvánulásoktól, vagyis a verbális agressziótól.
Magyarországon ez az érték a 77 százalékot is eléri. Nem sokkal jobb a helyzet az iskolai rongálások esetében sem, hiszen míg nemzetközi átlagban az intézmények negyedében hátráltatja a munkát a rongálás, addig hazánkban ez az arány 53,5 százalék. A lap megjegyzi: a 23 országot érintő vizsgálat a jórészt az önkormányzatok által fenntartott általános iskolák felső tagozatára, illetőleg a középiskolák 5-8. évfolyamára összpontosított.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


